! ó! ió! ció! áció! náció ! ináció ! mináció ! imináció ! rimináció ! krimináció ! zkrimináció ! szkrimináció ! iszkrimináció ! diszkrimináció ! Vagyis a különböző dolgok közötti különbségtétel lehetősége. Mert életünk kis és nagy dolgai között válogatunk. …

Ahogy egy kedves öngyilkos merénylő ismerősöm mondta egyszer: Minden az időzítésen múlik! Aztán pontosan ez lett a veszte, igaz, nem pont így tervezte, mivel csak az ő veszte lett. Morbid. Tudom. De ennél van még „morbidabb”, már ha lehet ilyen kategóriákat felállítani. …

Van zsebpénzed? Vagy megtakarításod? Bármi, amit félretettél magadnak egy nagy vagy egy icike-picike cél elérése érdekében? Vagy egy jó falat, amit megmentettél a lakoma végére. Egy film, amivel még vársz, hogy a lehető legjobb pillanatban nézd meg. …

Nem számít honnan jöttél. Nem számít, mennyi hibát és szörnyűséget halmoztál már fel eddig. Nem számít az, amit elrontottál, s nem számít, ami helyrehozhatatlannak tűnik az életedben. Nem számít, hogyan is tekintesz magadra, mekkora „lúzernak” tartod magad. …

Egy Krisztus nélküli világban nem a tények számítanak, hanem a hírek. Nincs elég karakterem ezt lefordítani, úgyhogy kapaszkodj. Csak úgy tőmondatokban. H1N1. Emlékszel? Pestisjárvány méretű pusztítás, reszkessetek, oltsatok…

Nem fogok hosszas filmelemzésbe bocsátkozni, de ahogyan a címből is kitűnik, az ihletettség ma két oldalról jön: a Lélek és Scorsese együtt munkálkodnak bennem. Ez a remake hosszú volt, helyenként unalmas. …

„Annál az embernél, aki hülyeséget csinál, csak egy veszélyesebb van: aki ezt meggyőződésből teszi!” Ott nincs pardon, nincs esély, nincs változás, és no comment. Csak „úgy” tenni az ostobaságot, annyira nem is veszélyes, hiszen egy jó szó, egy kijózanító vélemény talán elég arra …

Azt hiszem, fogalmad sincs arról, hogy ki is az a Barth, vagy éppen Cullmann, és nem szoktál Irenaeus-t sem olvasgatni (ne zavarjon a dolog, ők nagyon okos emberek voltak, akik megpróbálták megérteni ezt a szakaszt az élet könyvéből, több-kevesebb sikerrel). …

„A tünet nem hazudik!” – mondta egyszer a kedvenc sorozatom (még mindig fenntartom, hogy „sorozatfüggetlen” vagyok) kedvenc, borostás, kegyetlen őszinteségéről híres diagnosztája. Ezt ő úgy értette, hogy a tünet az, ami mentén el lehet indulni a megoldás, esetleg a gyógyulás felé. …