Perfekcionizmus

Ma mindig mindenki tökéletesnek akar látszani. Ez egy ilyen világ, ahol, ha nem vagy tökéletes, ha hibád, ha gyengeséged, ha bajod van, akkor már nem lehetsz része a tökéletes világ tökéletes illúziójának. Tökéletes szülők tökéletes gyermekei járnak tökéletes iskolákba, míg tökéletes szüleik, minden megtesznek, hogy ez a tökéletesség fenntartható legyen. Ma olyan szavakat, hogy beteg, gyenge, bűnös, rászoruló, szerencsétlen, nem is használunk, mert még megsértenénk a tökéletes ember tökéletes személyiségének tökéletes jogait. …

Korábbi áhítatok

Szájember

Ha rettegek valamitől, az pontosan az, hogy szájember leszek. Mert ugye, aki abból él, hogy beszélnie kell, még akkor is, ha a beszédének a tárgya csupa jó és magasztos dolog, könnyen abba a hibába eshet, hogy „csak” beszél a dolgokról, de tenni, cselekedni már kevésbé szeret. …

Akarod?!

Azt mondják, mindent lehet, csak akarni kell. Azt is mondják, hogy az ember bármire képes, ha igazán akarja. Akaraterő. Ez mindennek a titka. Ha nagyon őszintén belegondolunk ezeknek a szavaknak az igazságába, hirtelen felvonul előttünk életünk minden akaratgyenge pillanata. …

az egyedüllét pillanata

alamiért félünk egyedül maradni. Persze magyarázhatnánk a korszellemmel, azzal, hogy az elhagyás napi rutinná válik a mindent fogyasztó társadalmunkban. Ezért társ- és társaság-függők leszünk, ha máshogyan nem, legalább az okoskütyüinken visszük magunkkal a haverokat, a lájkokat. …

kisrambók

Tudjátok úgy van ez, mint amikor a kicsi, elsős, általános iskolás kisfiú szomorúan hazaér az iskolai tanítás után. Édesanyja unszolja, faggatja, hogy mi is az oka az ő fene nagy szomorúságának, míg végre a gyerek kiböki, hogy csúfolják az osztálytársai. Édesanyja tovább faggatja, végül a gyerek azt is elmondja, hogy senki sem a nevén szólítja, hanem mindenki Rambónak hívja. – Nyugodj meg drágaságom – mondja neki édesanyja –  majd holnap bemegyek és megbeszélem ezt az Igazgató nénivel. …

Befőtt

Miért van az, hogy a kutyagumi, ahogy üvegbe kerül és felrakják a polcra, már egyből befőttnek képzeli magát? Ez a költőinek tűnő kérdés valójában nem költői és az a szomorú tapasztalat szülte, amit ma a világban és az egyházban sajnos egyre gyakrabban látunk. Magyarul, hogy a pozíció már egyből értéket szül, ahelyett, hogy olyan kerülne pozícióba, aki önmagában értékes vagy képes értéket teremteni. Mert legyünk őszinték, a kutyaxar akkor is kutyaxar, ha üvegben van és feltettük a polcra. …

Máris Egyház

Akik elég mélyen beleásták magukat a retro világ retro meséibe, azok biztosan tudják, hogy Máris szomszéd, helyesebben Dr. Máris Márton Ottokár a Mézga család speciális humorú, már-már fanyar és goromba szomszédja. Azt nem tudtam kideríteni, hogy a neve vajon jelzi-e azt, ahogyan Mézgáék őt kezelik, hiszen általában akkor kerül elő, amikor hirtelen segítség kell, és a gyerekek máris rohannak Máris szomszédhoz. …

Mr. Milton

Jézusi korban érzem magam. Nemcsak azért, mert lassan Krisztusi életkorral kell együtt élnem, hanem mert mindaz, amit tapasztalok, nagyon hasonlít erre a történetre. Én is vadállatokkal vagyok együtt, amikor kocsiban ülök, azt látom, egyre több van belőlük. Állatok. …

NABU

Ha ez egy műveltségi vetélkedő lenne, akkor szerintem hosszasan lehetne találgatni, hogy a címben szereplő NABU, az most egy afrikai futómadár, esetleg egy dél-indiai ritka törzsi vallás papja, netalán egy régi inka istenség? De ez nem vetélkedő, így találgatni sem kell, a NABU pedig egy gyönyörű mai metafora, amit muszáj értelmeznünk. Mert a NABU az nem más, mint Ukrajna Nemzeti Korrupcióellenes Hivatala, aki vagy ami – miután bölcs elnökük kimondta, hogy országában …

Recept

Szeretem a könyveimet. Olyan családból jövök, ahol a Mi Atyánkot úgy is mondhattuk volna: „… a mindennapi könyveinket ad meg nékünk ma…”, és megtanultuk: „… egy református értelmiségnek lehet, hogy kenyérre nem jut pénze, de könyvre igen!”. Így van könyv bőségesen, s mindközül mégis a leginkább azokat szeretem, amelyeket egészen különleges céllal és érzéssel veszek a kezembe. …

Keresés