Igyekszem tudatos vásárló lenni. Ami nemcsak azt jelenti, hogy tudom mit vásárolok, hanem azt is, hogy miért! Egy időben csak az volt fontos, hogy megnézzem mit is veszek meg „fő a minőség” jelszóval. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ettől még éppúgy áldozatul esek a multik „vegyél meg mindig mindent” kampányának, mint korábban. Stratégiám így a következő: mindig tudd, hogy mit akarsz venni.

Tegnap gyerekek azt hittem, hogy kiesek a volán mögül, ugyanis az egyik lámpánál mellém gördült egy tűzpiros, egy igazi, egy hamisítatlan Ferrari. Ezt lehet, hogy csak a férfiember érti meg, de ez egy olyan érzés, aminek nem sok párja akad a vezetés közbeni élmények között. (Talán csak az, ha vezetsz is egy ilyet!) Azt hiszem talán egy 458 Italia volt, ami csak azért talán, mert nem sok időt hagyott, hogy megnézzem.

Emlékszem: a fiam egy hét leforgása alatt lett focirajongó és Barca szurkoló, így a a legtöbb meccset már együtt izgulhattuk végig. Miközben néztük a Tv-t, folyamatosan kérdezgetett, hogy tisztázza az eddig kieső információkat: mezek, színek, címerek, bajnokságok, ezek mind-mind terítéken voltak a meccs több mint 100 perce alatt. A leginkább a mezek nyűgözték le, érdekelte, hogy miért viselik a focisták?

Péntek van, reggel, és azon tűnődöm: létezik az, hogy csak én vagyok az-az ember ebben a csodaszép, élhető, pozitív kisugárzású országban, akinek semmi, de semmi kedve nincsen sem felkelni, sem elindulni vagy netán dolgozni? Engem nem érdekelt a madárcsicsergés, most még a gőzölgő kávém illata sem indította be a reggelhez és a mai naphoz nélkülözhetetlenül fontos agytekervényeimet.

A tavasz közeledtét sokféle jelből megérezheti a földi halandó, pláne ha férfi. Rögtön az első jele a közelgő tavasznak, hogy ahogy kilépünk az utcára, elönt minket a forróság. Egyesek szerint talán azért, mert a szervezetünknek meg kell szoknia, hogy rövidülnek az éjszakák, szerintem sokkal inkább azért, mert furcsa mód az éjszakákkal együtt a szoknyák is rövidülnek. Kicsit úgy érzem magam az utcán sétálva, mint egy nagy bazárban, ahol

Lényegi különbséget és feloldhatatlan ellentétet, érzek a „showman” és a „sómen” között. Van ugye egyszer a „showman”, nálam az abszolút és az utolérhetetlen ebben a műfajban Fábry Sándor. Már ha van ideje készülni, meg, ha nem enged a tömegízlésnek, hanem mer igényes és intelligens maradni. Ez nála mindig kihívás, hogy tömegfogyasztási cikk lesz, vagy kevesebb alpárisággal, de igényes poénokkal operál.

Nem akarok „szirmaigergőset” játszani, nekem nem is menne olyan jól, mint neki, de ami igaz, az igaz. Kicsit megágyazva a mai üzenetnek, valami agyament ötlettől vezérelve bizonyos tv-k műsorszerkesztői azt gondolják, hogy ha délután elmegy a kötelező Bud Spencer muvi, amit az egész család együtt tud nézni, akkor este apának és anyának, hogy tuti durva estéjük legyen, mehet egy kis Twilight.

A családi szóhasználatba már elég régen bekerült az „apafiaparti” kifejezés, amit mi a család férfi tagjai, vagyis én és a fiam ugyanúgy értünk: enni, inni és pihenni. Akkor tartunk „apafiapartit”, amikor a család nőtagjai házon kívül tartózkodnak, ekkor kerül elő a popcorn, egy-egy jó könyv, esetleg a sakktábla, és persze az elmaradhatatlan apáknak és fiaknak közösen szórakozást nyújtó filmek.

Jézus ártatlan kérdezősködése mögött nagyon is jól eltervezett tanítás és szemléltetés áll. Persze, hogy tudja mindazt, amit az emberek róla itt-ott mondanak, összehordanak. Ő ne tudná, aki belelát a farizeus jól elrejtett gondolataiba, s látja, mit mormog magában paráznaságról, meg bűnről meg Messiásról? Jézus Krisztus nagyon jól tudja, hogy kinek és minek tartják őt az emberek. Az igazi kérdés nem ez, hanem, hogy a tanítványok látása mennyire azonosul a világgal?