Egyre jobban foglalkoztat, hogy vajon képesek vagyunk-e átadni teljes egészében azt, amit még Pál apostol át tudott adni, az igazi örömhírt. Az evangéliumot, azt a csodálatos tényt, hogy szeret az Úr, meg kiválasztott az üdvösségre, ezért adta minden emberért az Ő Fiát. Vajon bele tudjuk-e ezt élni ebbe a világba, vajon elemi erővel átjön-e ez a mi életünkön, vagy csak örülgetünk …

Az anyagtudomány elég távol áll tőlem, mint ahogyan minden, ami fizika vagy kémia, de ifjúsági szakemberként elég sokféle és gyakran furcsa anyagból kell dolgoznom, így próbálok megbarátkozni az anyagtudomány alapvető kifejezéseivel és szavaival. Tehát, az első, amit megtanultam, az a félvezető, mert a félvezetők azok az anyagok, amiknek a fajlagos ellenállása a vezető és a szigetelő anyagok közé esik. …

Amikor a legkisebb öcsém három éves volt, akkor kezdte meg működését, főleg a Hanna-Barbera stúdió animációsfilm adatbázisára építve a Cartoon Network csatorna, ami abban az időben kész és képes volt klasszikus és szép mesefilmeket és animációsfilmeket is sugározni. Aztán eltelt tíz év és a klasszikus mesék mellé szépen lassan beszivárogtak a gusztustalanabbnál gusztustalanabb új sorozatok, majd újabb tíz év elteltével ez a tv csatorna nálam tiltólistára került. …

Kicsit messziről indul a mai, de talán így lesz érthető. Mert elsőre nekem nem igazán jön át, hogy mit is kér itt az apostol. Teológiailag vagyok annyira rendben magammal, hogy a megszentelés fogalma nem okoz gondot, de a teljesség már annál nagyobb problémát jelent. …

Kicsit hiteltelennek érzem magam ebben a kérdéskörben, mivel sohasem voltam a másik oldalon, vagyis eddig még mindig sikerült teljesen józannak maradnom, nem azért, mert egy baráti társaságban ne innék, hanem azért mert szeretem megőrizni a határaimat. Persze azt hozzá kell, hogy tegyem, elég jól és sokáig tudom tartani a határaimat, igaz még senki sem akart velem versenyezni. …

Valamelyik nap éppen arról vitatkoztunk, hogy van-e különbség a keresztyén élet és a nem keresztyén élet között. Nem feltétlenül arról, hogy az egyik „wow de jó”, a másik meg „fúj de rossz” (ki tudja melyik-melyik 🙂 ), hanem csak arról, hogy kell-e legyen látható különbség? Aztán persze mindenki próbálta megfogalmazni a szerinte érzékelhető különbséget: külsőségek, életvitel, szokások. Aztán szépen lassan ahogy letisztultak a dolgok, egyetlen egy szó maradt: reménység. …

Egyszer egy nagy tengerjáró hajó, amelyik büszkén szelte az óceánt, s amelynek utasai fényűző és gondtalan életet éltek a fedélzeten, sajnos léket kapott, és viszonylag intenzív ütemben elindult lefelé Cousteau kapitányhoz a tenger fenekére. A hajón egyből kitört a pánik, mindenki fel s alá rohangált, volt, aki kiabálva és sokkot kapva, volt, aki idegesen, mentve, ami menthető. …

Azt hiszem, méltán nevezhetjük modern korunk egyik fontos társadalmi jelenségének a „Buci” szindrómát, amely a tettek következményeinek felvállalásáról vagy éppen nem felvállalásáról szól. Hiszen „Buci”, miután közúti balesetet okozott, végigjárta azokat a klasszikus állomásokat, amit azoknak kell, akik, ha lehet kicsit későn is, de felvállalják tetteik következményét. …

Egyszer a nagy bölcsről mesélték, hogy egy messze földről érkezett fiatal vándor kereste fel, azzal a szándékkal, hogy tanuljon a bölcstől valami fontosat az életről. Amikor a faluba ért, a helybéliek megmutatták neki a bölcs mester szegényes és egyszerű házát, amibe belépve a fiatal vándor nagyon megdöbbent. A kicsiny kis házban három üres helység volt, s a legutolsó kicsiny kis szobában ott ült a bölcs egy szőnyegen, és éppen gondolkodott valamin. …