Leszokni

Leszokni borzasztó nehéz. Ahogy Mark Twain írta: „A dohányzásról pofon egyszerűleszokni. Én magam is, legalább százszor megtettem.” Lejönni a szerről, a cigiről, letenni a piát, kikapcsolni a gépet, nem mindenkinek megy egyedül, nem mindenkinek megy elsőre, sőt, nem megy századszorra sem. Leszokni borzasztó nehéz. Olyan lelki és fizikai megterhelés, amit a legtöbben  nem sokáig bírnak, ezért is nehéz végigcsinálni, pláne egyedül. …

Korábbi áhítatok

A boldogságmegmaradás törvénye

Gyors találóskérdés: – Melyik háziállatnak van nyomása, ellenállása és fázisszöge is? – ???- A csirkének, mert az Bar-Ohm-Phi!:-) 🙂 🙂 Most persze azt hiszed, hogy biztosan tudom melyik fizikai kifejezés és mértékegység mit is takar, de – talán nem szégyen bevallani – fogalmam sincs, túl régen tanultam ahhoz, hogy igaz legyen. Annyi maradt meg, hogy ha beleülök egy tele kád vízbe, akkor pont annyi víz megy ki …

Hullámtörés

Nem tudom álltál-e már meg tengerparton? Igen, tőlem lehet ez a Balaton, végül is ez a magyar tenger. Nem, nem baj, ha csak a déli partot ismered, legalább nem fulladsz vízbe, úgysem tudsz annyit gyalogolni. Igen, nem feltétlenül tengerre gondolok, hanem nagy vízre, aminek nagy hullámai vannak. Hogy anyádékkal voltál wellneszbe és ott volt hullámtörő? Hullámtörő a krematóriumban van drágaságom, de értem. …

Korszellemes

Az értékesítő, a pénzügyes és az ügyvezető ebédelni megy, amikor út közben találnak egy régi lámpást. Megdörzsölik, erre kijön belőle egy szellem. Azt mondja a szellem: „Mindegyikőtöknek teljesítem egy kívánságát!” „Először én! Először én!” – Mondja a pénzügyes. „A Bahamákon szeretnék lenni, a jachtomat vezetni és gondtalanul élni.” Puff, a pénzügyes eltűnik. …

Figura etymologica

Ha még vannak ködös emlékeid a magyar órákról, a címben szereplő kifejezés megfejtése lehetne egyszerűen annyi, hogy olyan stílusalakzat, amely úgy jön létre, hogy a fő szó szótövei ismétlődnek. Eszembe sem jut, hogy műveltségi fekete lukakat próbáljak meg betömködni az amúgy is megterhelt kamasz életeken, sokkal inkább szeretném felhívni a figyelmet ennek a stílusalakzatnak a fontosságára. …

Kemény szeretet

Már tegnap is keménykedtünk, így ma nyugodtan folytathatom egy másik témával, a kemény szeretet kérdésével. Helyesebben az igazi szeretet kérdésével, amely képes túllátni önmagán, s mindent a másikért tenni. Egy falfirka jegyezte meg szellemesen: A Biblia csak azt mondja, hogy szeresd az embereket, a Káma Szutra azt is megmutatja, hogy hogyan csináld! 🙂 Ma ezzel a „hogyannal” foglalkozunk, legalábbis azzal a részével, ami a Bibliában benne van …

Kemény lecke

Az egyik legkeményebb lecke következik, amit valaha kaptam, s amit ezúton most szeretnék megosztani mindenkivel, akinek van füle, hallja! Olyan hivatást választottam, amiben nagyon fontos, hogy ne legyen színlelés, ne legyen megjátszás, márcsak azért sem, mert ti, kedves fiatalok kilométerekről megérzitek azt, ha valami nem őszinte, hanem hamis és megjátszott. …

pszeudomorfóza

Amikor azt mondom, hogy pszeudomorfóza, akkor nem káromkodok, nem is tüsszentek, hanem kicsit az ásványtan szövevényes rejtekébe ásom bele magam. Vannak olyan folyamatok, amikor az ásványok olyan átalakuláson mennek keresztül, hogy közben a kémiai összetételük is megváltozik. Egy más kémiai összetételű ásvány keletkezik oly módon, hogy az eredeti ásvány alakja (morfológiája) megmarad. …

Bili

Egyszer régen még a tanyavilágban, egy vasárnap délután a református lelkész és a segédlelkésze nekiindult kis trabantjával, hogy egy beteg, idős asszonynak úrvacsorát vigyenek, mert az betegsége miatt nem tudott aznap templomba menni. Sajnos elszámították magukat, mert pár kilométerre a tanyától elfogyott a benzin, se előre, se hátra. A lelkész előre szalajtotta a segédlelkészét, hogy menjen és kérjen a tanyáról egy kis benzint, hogy eljussanak a beteg asszonyhoz. …

Áttét

A tudomány olyan csodákra képes, amelyeket néhány évtizeddel ezelőtt senki sem gondolt volna, az orvosvilág szinte mindenek fölé emelte az életben maradás furcsa eszméjét, azt meg tudjuk és látjuk, hogy milyen áron. Műtétek, gyógyítások, lehetőségek, s közben mégis, valahol megrázó, hogy vannak dolgok, amivel még az orvosok sem tudnak mit kezdeni. …

Keresés