Számtalan előnye van a kiskorúságnak. Minimális felelősség, általában készen kapod a dolgokat, nem kell a nagyok játszmáiban részt venned. Amit eléd tesznek, megeszed, amit kapsz, elteszed, amit mondanak, megcsinálod. …

Egyszer volt egy férfi, aki telefonos ügyintézéssel kereste a kenyerét. Egész álló nap telefonokat kapkodott fel, ügyeket intézett. Egy szép napon beteget jelentett és két hétig ne ment be a munkahelyére. Amikor két hét után megjelent, mindkét fülén hatalmas kötés díszelgett, feldagadt, vörös arcával pedig megdöbbentő látványt nyújtott. …

Az emberi leleményesség nem ismer határokat! Emlékszem mennyire meglepődtem akkor, amikor valahol azt olvastam, hogy a nagyon értékes festményeket úgy lehetett a legjobban elrejteni, ha ráfestettek valami egészen mást. Egy csodálatos kép, egy nagy művész remek alkotása, napok alatt át tudott valami gusztustalan csendéletté változni. …

Furcsa ez a korszak, amiben kicsi kis hazánkban, nekünk élni és – a klasszikust idézve – halni kell. Sok olyan dolog van manapság, amit elég nehéz a jó helyre tenni, különösen is nekem, aki még voltam kisdobos, meg emlékszem egy kicsit „arra” az időszakra. …

Mint a mesében: „… egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű nő, aki hozzáment egy perfekcionista (… olyan valaki, akinek a tenger sem elég sós…) pasihoz. Akármit is csinált, akárhogy kedveskedett neki, a férjének soha semmi nem volt jó és nem volt elég. …

A minap újra belefeledkezhettem gyerekkorom egyik nagy kedvencébe, a gyerekeim követelésére megnéztük a Macskafogó c. örökbecsűt. (Ez nem a Sátánmacskájásnextoneplease, hanem az origi, az utánozhatatlan, a megismételhetetlen…). …

Félelem. Nemcsak a Duracell nyuszikra jellemző tulajdonság. Nemcsak őket bénítja meg, nemcsak őket teszi tehetetlenné, hanem minket is. Félelem mindig és mindenkitől. Erre az alapvető érzésre épül fel mindaz, amit modern kornak hívunk. …

Csak úgy beszélgettünk magunkról, a munkánkról, meg közös szenvedélyünkről: az Egyházról. Próbáltuk érteni, hogy mi is ez az egész, vagy mi kellene, hogy legyen!? Persze aztán amikor szóba jött az a sok minden, ami nem működik, akkor azzal hessegettem el a fenyegető vég rémképét …

Valahogy úgy volt, hogy a disznó meg a tyúk igen jó barátságba került egymással, s együtt voltak mindig, no nem sülve-főve, de lépten-nyomon. A disznó engedte, hogy a tyúk kicsipegesse a neki tetsző falatkákat a moslékból, a tyúk meg hálája jeleként tisztogatta a disznó (mert ugye mangalica volt a szentem) bolyhos szőrét. …