Hinni kell, mert ha nem hiszel semmiben, akkor teljesen kilátástalan az életed. Hinni kell, mert a hit visz előre, ad megnyugvást vagy éppen jelöl ki célokat, s ad reményt, hogy van miért folytatni mindazt, amit megkezdtél. Hinni kell, de nem mindegy, hogy miben és nem mindegy, hogy hogyan! Hadd hozzam ide az egyik legnagyobb küzdő és a hittel sokat gyötrődő magyart, aki ezt a gyötrődését egyszer így kezdte el …

Nikodémus már hiszi és tudja, hogy Jézusban új élete lehet, ami túl mutat ennek a világnak a megkötöttségein, szokásain és játszmáin. Újjászületett ember, aki ennek az új életnek már nem szégyelli az indítékát és nem féli a következményeit.

Tessék figyelni a Rendező hihetetlen zsenialitását, amivel ezt a jelenetet a helyére teszi, és  szemünket a látható dolgokkal takarja el, hogy ne lássuk a képek mögött meghúzódó valóságot. Talán a skandináv rendezők képesek erre, hogy a látható dolgokat egy jobban láthatóval rejtsék el úgy, hogy csak a sokadik megnézésre szakadjon fel bennünk a történet igazi szimbolikája. …

Így lesz a Jézus feje fölé kifüggesztett ítéletből örök igazság, s így válik ez az egész a mi ítéletünkké és felmentésünkké egyszerre.

Az embertelen emberekkel szemben a teljes díszbe öltözött ember áll, akit az Atya ilyennek, ilyen szelídnek és engedelmesnek akar látni. Íme, az ember. Az egyedüli.

Valamelyik este annyira szegényes és minősíthetetlen volt a TV-s felhozatal, hogy kínomban (de szó szerint kínomban) kamaszkorom egyik akció szösszenetét választottam, amelyik a magyar keresztségben a „Pusztító” nevet kapta. Ebben kiolvasztanak a jégből egy híres bűnözőt és az elfogására specializálódott rendőrt, a bűnözőt azzal a szándékkal, hogy ölje meg a földalatti ellenállás vezetőjét. …

Van az úgy, hogy nem sikerül elsőre, pedig próbálod, szeretnéd, küzdesz és akarsz, de mégis zárt ajtókra találsz. Lehet, hogy egy számodra fontos ember szívén van az a zárt ajtó, egy rideg szülő, egy elérhetetlen szerelem, aki tudomást sem vesz rólad, egy elrejtett példakép, mélyen a tanárodban… rengeteg zárt ajtóval találkozunk. …

Az első gondolat, az első reakció, az első szó, az mutatja meg, kik is vagyunk igazán.

Kivételes szeretettel vesz minket körbe, s engedi, hogy minden tettünk ellenére általa szerethetők legyünk.