Vizsgálat

„Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.” (6.) Néhány mondatban a vizsgált személyről, mielőtt rátérnénk a teszt eredményére. A vizsgált személy neve: Fülöp. Származási helye azonos a vizsgálat helyszínével, így a vizsgált személy jól ismeri azt a terepet, ahol a tesztet felvettük. A vizsgált személy talán a […]

Korábbi áhítatok

Minek?

Baráti társasággal ültünk le vacsorázni, köztük papok, családtagok, ott illatozott előttem az olasz konyha méltán nagyra tartott műremeke, a pohárban a pannonhalmi apátság csoda rosé bora kínálta magát. Hihetetlenül jól telt az idő, nagy beszélgetés, parázs vita, véleményellentétek, aztán a kínos csönd, amikor mindenki azt várta, hogy majd a házigazda imádkozik evés előtt. A házigazda felnézett, majd csöndesen mondta:

Ideiglenes

Már vagy tíz perce csukva volt a szeme, hagyta, hogy rángassák, taszigálják, hogy köpködjenek, közben próbált valami egészen másra gondolni. Hallotta, hogy valami tanító elé viszik, de nem azért, hogy igazságot tegyen. Az egyik farizeus valami ilyesmit fröcsögött, hogy még kapóra is jön ő nekik, hogy „jól megszívassák azt a mocskot”, most kiderül, hogy „semmibe veszi a törvényt”. …

Biosz

Azt hiszem, nem kell neked ezt a szót és a mögötte lévő tartalmat bemutatnom, hiszen te is így hívod a biológia órát, s talán azt is sejted, hogy a szó valahogy kötődik az élethez. Ma szeretnélek egy fontos különbségre megtanítani élet és élet között. Mert ugye van a biosz, az élet, helyesebben az életnek az a kerete, amit aztán meg kellene tölteni az „élettel”, vagyis egy minőségi tartalommal. …

Vádlottak padja

Nem biztos, hogy voltál már a vádlottak padján, és ha kívánhatok ilyet, akkor ne is legyél. Nem jó érzés. Már csak azért sem, mert miközben azt próbálják meg kideríteni, hogy bűnös vagy-e vagy nem, közben mégiscsak vádlott vagy. Nem számít, hogy a vádak igazak vagy nem, egyszerűen ott állsz vagy ülsz, ahol rólad és feletted döntenek. …

Valláskárosult

Volt egyszer egy vallásos, jámbor asszony, akit eltöltött az Isten iránti szeretet. Minden reggel templomba ment. Az úton a gyermekek köszöntötték, koldusok csatlakoztak hozzá, de annyira elmerült áhítatosságában, hogy még csak észre sem vette őket. Egy nap hasonlóképpen haladt az utcán, és éppen az istentisztelet idejében ért a templomhoz. …

lesz még rosszabb

„Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.” (14.) Ha esetleg hallgattál Rapülőket, akkor tuti kívülről fújod ezt a számot is, nagy bajban és kisgatyában, ahogyan Geszti Péter énekelte. Ritkaság számba megy, hogy egy ilyen végkicsengésű szöveg ekkora sikert ért meg […]

Pasim, Csajom, Emberem

Egyszer valaki kitalálta ezt a „Nem jó az embernek egyedül lenni!” szlogent, aztán, azóta ezt hallgatjuk minden egyes szociopata sírja felett állva. Mert azért egyre inkább azt látjuk, hogy az embernek jó akkor egyedül lenni, ha olyan infantilis és használhatatlan egyénekkel van körülvéve, akikből ma elég sok rohangál ezen a kis bolygón. Persze kell nekünk valaki, a csajoknak pasi, a pasiknak csajok, főleg ezt a két kategóriát ismerjük. …

Húsz év múlva

Ezt a mai útravalót el kellene tenned valahová. Nem tudom, hogy mi a legbiztosabb helye, ahol húsz év múlva is meg lesz, de fontos lenne, hogy meglegyen. Azért, hogy amikor abban a helyzetben leszel, hogy igazán értsd a mélységét, akkor csak előkapd, elolvasd, és tanulj belőle. Nem várom el, hogy megtanuld, de magát az igét jól jegyezd meg, vagy ha az hosszú, akkor az alapmentalitást, amit ebben az igében találsz. …

Költői kérdés?

Bár az első gondolatmenethez nem sok közötök lesz drága fiatal olvasóim, de így legalább fel tudjuk vázolni, hogy miért is nem fogja egy mai 16 éves református fiatal kézbe venni vezérfonalunkat a Szentíráshoz. Mert ugye, ha kézbe veszed ez alapján az igét, akkor ebből a mai három versből kihámozni valami számodra is fontos üzenetet, igen nagy művészet lenne. …

Keresés