Fiatalkorom kedvenc olvasmányai közé tartoztak azok a regények, amelyek az emberiség egy-egy hősies korszakából ragadtak meg férfias pillanatokat. „ A kőbaltás ember ”  vagy a „ A nagy indiánkönyv ” egyike volt azoknak az olvasmányoknak, ahol az ember belepillanthatott a hősök mindennapjaiba, ahol megtapasztalhatta mit is jelent férfinak lenni. Egy olyan döbbenetes jelenetet akarok kiemelni, ami engem lenyűgözött és egyszerre félelemmel is eltöltött. …

Ma megtanultam valamit az igazságról! Az igazság nem fájhat, csak az, ahogyan tálalják. Persze használjuk a kifejezést: Fáj az igazság, de közben, ha meg akarjuk fejteni a benne lévő érzést, akkor ténylegesen az fáj, amilyen szándék húzódik meg az igazság kimondása mögött. Ha a körzeti orvos mondja, hogy túlsúlyos vagyok, és nem ártana mozogni, egészen máshogy esik …

Kicsit olyan ez, mint amikor a három kismalac (nem a Comedy Centralon brillírozó Malacka és a Tahó ilyen vagy olyan formációja) próbálkozik az építőiparban, de a körbetartozások miatt rájuk szabadított farkasellenőr elrendeli a bontást. Ugye ismerjük a klasszikus mesét: van, aki szalmából, van, aki fából, s végül a lasztvan malacka kőből próbálkozik, amit már nem tud elfújni a farkas. …

Egyre inkább azt kell, hogy higgyem, hogy az annyira áhított változás az ember életében nem következhet be, csak egy másik ember hatására. Nem szent szövegek változtatnak majd meg emberi életeket, meg nagy ívű beszédek, hanem a hiteles életek. Merthogy nincs hiteles beszéd, csak hiteles beszélő, nincs hiteles igehirdetés, csak hiteles igehirdető, még akkor sem, ha könnyebb azt hinni, hogy megúszhatjuk …

Nem szeretem a botrányhősöket, mint ahogy nem szeretem a média által keltett botrányokat sem. Mert mi is a botrány? Olyan történés, amelynek során sérülnek a társadalmi együttélés írott vagy íratlan szabályai, valami zavar keletkezik a mindennapi életben. Persze aztán ezekre kapja fel az ember a fejét, arra, ami botrányos, ami zavart okoz, mert már erre van kihegyezve a fülünk. …

Az otthoni könyvespolcomon van egy külön fenntartott hely azoknak a könyveknek, amiket biztosan el kell olvasnom. Pár éve még csak egy-két könyv heverészett itt, mára már nem férnek el az új jövevények a régiektől. Bevallom, nincs annyi időm olvasni, mint amennyit kellene és amennyit szeretnék, ezért van egy új módszerem, ami még a „Kötelezők röviden” …

Ha a tegnapi rutinvizsgán átmentetek, akkor irány a forgalom, öveket becsatolni (természetesen mielőtt ellenőriztétek a fékeket, az irányjelzőket, a kormányt, meg amit még akartok), indulhatunk. Nagyon ügyes elindulás volt, kicsit gyorsítsunk, ne tartsuk fel a közlekedő partnereket, tartsuk a sávot, természetesen a belsőt. Rendben, a következő kereszteződésnél balra fogunk menni, aztán pedig felmegyünk az autópályára. …

Nekem még volt, igaz, nem hagyott mély nyomokat bennem. Arra emlékszem, hogy egy nagyon szimpatikus idősödő úriember (az a bizonyos „tisztes őszes halánték, biztos átmész, ha lesz ajándék” forma fickó) volt a vizsgabiztosom. Csak azt volt szabad csinálni, amit ő mondott, se többet, se kevesebbet. Kötelező gyakorlatok voltak, amik már „rutinból” kellett, hogy menjenek, pont azért, hogy ne a forgalomban kezdjünk el szenvedni egy parkolással, vagy egy hirtelen fékezéssel. …

„Most pedig, mivel ezeken a vidékeken már nincs feladatom, és sok éve vágyódom arra, hogy eljussak hozzátok, amikor Hispániába utazom, el is megyek hozzátok.” (23-24a.) Olvasom Pál apostol szavait, újra és újra nekiveselkedek, mert talán ez a legérthetetlenebb, a legkevésbé jól kivitelezhető. Annyi minden van a római levélben, amit meg kell emészteni, fel kell fogni, amivel […]