Ne vessen meg senki, de az elmúlt időszakban annyi „pszichodumát” kellett végig hallgatnom, hogy egyre szkeptikusabb vagyok mindenféle és fajta pszichológiai irányzattal kapcsolatban. Legalábbis akkor, amikor ezek a teljesség igényével lépnek fel, s azt gondolják, mindent tudnak az emberről, s csak ők tudják helyesen. Egyre inkább megerősödik bennem a sejtés, hogy minden emberi problémánk mögött egy Istenkérdés áll vagy állhat. …

Hogy milyen az a fiú? Nem hiszem, hogy meg kellene próbálnom definiálni. Meg voltak akik nemcsak megpróbálták, hanem sikerült is nekik. Ha van erőd és kedved elmélyülni a témában, akkor olvasd el Richard Rohr: A férfi útja és Dr. Csernus Imre: A férfi című könyveket. Hihetetlen értéke van annak, ahogy a szerzetes és a pszichiáter ugyanarra a végkövetkeztetésre jut, pedig két teljesen ellentétes irányból közelítenek a téma felé. …

Mint amikor Péter azon az éjszakán hevesen tiltakozott az ellen, hogy őt a Messiáshoz tartozónak tartsák, néha úgy tiltakozom én is. Talán nem annyira direkt a kérdés, talán nem annyira kiélezett a helyzet, de a válaszom hasonlóan tagadó és távolságtartó. Sokszor a tetteim beleüvöltik ebbe a világba: Nem ismerem azt az embert, még kevésbé a Krisztust! Én sem emlékszem, hogy megmondta előre, mindez meg fog történni, akkor amikor mondta éppen nagy fogadkozásban voltam, hogy kitartok végig mellette. …

„Minek nevezzelek, Ha megzendülnek hangjaid, E hangok, melyeket ha hallanának, A száraz téli fák, Zöld lombokat bocsátanának Azt gondolván, Hogy itt már a tavasz, Az őrégen várt megváltójok, Mert énekel a csalogány – Minek nevezzelek?” (Petőfi). Még szemléletesebbé téve az alapdilemmát: emlékszem arra, amikor középiskolás koromban valami galádságot követtem el a családomban fennálló polgári rend és erkölcs ellen. …

A világ egyik legfurcsább képződményében van a világ egyik legfurcsább képződménye, az Izrael államban fekvő Holt-tengerre gondolok. Mert ugye egy kis történelem tudással megállapítható, hogy Izrael állam elég furcsa képződmény, aki pedig egyszer is megpróbált úszni a Holt-tengerben, az bizonyára tapasztalta, hogy legalább annyira gyönyörű és életveszélyes, mint az ország, ahol fekszik. …

Egyszerre kihívás és öröm legidősebbnek lenni a testvérek sorában, s kicsit olyan ez, mint közszereplőnek lenni, egy idő után állni és bírni kell a kritikát! Persze minden kritika éppen annyira vicc, mint amennyire komoly, akár a tartalmát, akár a stílusát tekintve, ezért ma már nagyon tudom élvezni amikor a testvéreim rajtam próbálják ki a humorukat és páratlan kritikai érzéküket. …

– Miről lehet megismerni a kéjgyilkost? – Döglenek utánna a nők! ” Ezt még tudnám fokozni, de ma inkább ennek egy kis szeletére szeretnék csak koncentrálni, arra, ami egészen a miénk, egészen speciális. – Miről lehet megismerni a reformátusokat? A válasz van annyira izgi és vicces, hogy foglalkozzunk vele, igaz ez a válasz nem annyira egyértelmű, mint a halott nők a kéjgyilkos után. Illetve lehet, hogy a kérdést kellene módosítani. …

Biztos van köztetek olyan, aki nagyobb John Woo rajongó, mint én, így nem égetem magam azzal, hogy végeláthatatlan fejtegetésekbe megyek bele filmjeivel kapcsolatban, egy a lényeg, szeretem. Már ha csak az Ál/Arc megrendezésére gondolok, akkor is respect, a korábbi filmjeiről nem is beszélve. Woo azért zseniális, mert a rengeteg igényes akció között, mindig van egy-egy bújtatott szál, ami elgondolkodtat, ami kizökkent, ami kicsit megállásra késztet. …

Egy nyaralás alkalmával teljesen véletlenül csöppentünk bele egy olyan falunapba, ahol a főszerep semmi másé nem volt, mint a gasztronómiáé. És ebben az esetben nem költői túlzás ezt a szót használni, mivel szinte minden ami ott sült és főtt, az maga volt az íz és a zamat. Felső-Tisza vidékéről kerültek elő a válogatott finomságok, igazi házi rétes, a pecsenyesütő válogatott sült remekei, egy kis falusi nőegylet lángosai. …