Gimis vallástanárom szerint Isten báránya és birkája között minőségi különbség van, már csak azért is, mert ez utóbbira az Istennek semmi, de semmi szüksége sincsen. Vagyis a bárány és a birka közel sem azonos fogalmak, még akkor sem, ha mi e kettőt szeretjük durván összemosni. Birka a pörkölt, a nép, az elvtelen bólogatás, a mindenre csak egybehangzó beeeeee-t bégető tömeg, ez mind birka. A bárány a szelíd, az önmagát áldozó, a gyapjat adó, a melegséget sugárzó, az önmagát és övéit védelmező. …

Ez a tipikus Nyuszika meg a létra story,  de hívhatnám a könnyeb útnak is, mert káromolni, meg szidni, meg gyalázni mindig sokkal egyszerűbb, mint kérni, önvizsgálni, beismerni, meg megalázkodni. Ha csak arra gondolok, hogy ma mennyi káromlás, mennyi szidás, mennyi gyalázkodás hangzik el az emberek szájából egymásra vagy éppen a Jó Istenre, vagy akár az Isten által teremtett világra, akkor azt hiszem, tényleg itt a világ vége. …

Vihar előtt majd szétreped a fejem, lüktet, zakatol, olyan mintha valaki az idegszálaimon akarna táncórákat venni. Érzem, hogy valami közelít, valami nálamnál sokkal nagyobb és hatalmasabb, amit nem uralhatok, nem győzhetek le, aminek teljesen ki vagyok szolgáltatva. Vihar előtt zavart vagyok, nyomott vagyok, erőtlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam. …

Egyszer régen, amikor még volt erő és kedv dolgozni, vagy csak azt híresztelték, hogy van, akkor nagyon fontos volt, hogy legyen egy olyan jelkép, ami kifejezi mindazt, amit a munka jelent, vagy kellene, hogy jelentsen. Aztán persze koronként ezek a jelképek változtak, alakultak, de mindig megpróbálták jól-vagy rosszul kifejezni mindazt, amit a munka jelent. …

„… és szájukban nem találtatott hazugság: ezek feddhetetlenek.” (5.) Mivel friss az élmény, legjobb, ha még az elején kiírom magamból, mielőtt komoly károkat okoz bennem, jobb az ilyenen amúgy is túlesni. Az úgy volt, hogy mi fiúk meg szerettünk volna nézni valami félőset. Ilyenből kettő volt terítéken, az egyik a Feláldozhatók 2, ami a horror csúcsa,mert […]

A Sátánról kevesen tudnak jól és találóan írni, így én meg sem próbálom, inkább olyanokat hívok segítségül, akiknek ez tényleg megy. Most kivételesen kihagyom azokat a filmes lehetőségeket, amik tényleg minőségi módon foglalkoznak a Sátán személyével vagy a Gonosz kérdésével (Rosemary gyermeke, Az ördög ügyvédje, Mr. Frost), mint ahogy a rémisztően gagyi sem fog érdekelni (Ördögűző, Ómen, Ítéletnap, Stigmata). …

Volt egy barátom, aki olyan leleményességgel élte ingyen az életét, hogy sikerült pár év alatt minden tiszteletünket kivívnia. Nagy túrázós volt, sokat volt úton, aztán amikor már nem kellett, hogy úton legyen, ő akkor is nekiindult, s úgy élte a nagyváros szívében a nomádok életét, mintha tényleg nem lenne állandó fedél a feje fölött. …

Mindenkinek volt gyerekkorában egy tuti biztos rejtekhelye, ahová el lehetett dugni a nagyon fontos dolgokat. Fémdobozban igazi kincsek, évek óta gyűjtött kártyák, bélyegek, vagy csak amit elloptunk a tesóktól, hogy egy kicsit bosszantsuk őket. Aztán évek múlva esetleg megtalálod a régi kincseket, kicsit örülsz, vagy kicsit nosztalgiázol, de milyen jó kis rejtekhelyed volt, megőrzött neked valamit a múltból. …

„Ej mi a Kő!?” – avagy egy kis jövőképformázás Kő Olivér módra! Mert ugye történt egyszer, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap meghívta egy rövid mesterkurzus erejéig a világhírű forgatókönyv íróból megszületett rendezőzsenit, Oliver Stone-t, hogy egy kicsit inspirálja a magyar filmes szakma ifjú titánjait. …