próféta

„Te meg, emberfia, sóhajtozz! Meggörnyedt derékkal, keservesen sóhajtozz a szemük láttára!” (11.) Ki a próféta? Az, aki nyilvánosan beszél, hírül ad, kimond és kijelent valamit. Na de kérem „itten jön az anyja neve”, ahogy az ispán döbröginek mondja, vagyis tessenek figyelni. A próféta nem a magáét mondja, hanem mindig az Istenét. Nem számít, hogy ki […]

Korábbi áhítatok

Illúzer

„Semmi sem lesz abból, amit tervezgettek, amikor azt mondjátok: Legyünk olyanok, mint más nemzetek, mint a többi ország népei, akik fát és követ tisztelnek!” (32.) Igaz, hogy Kazinczy Ferenc nyelvújító harcai már véget értek, de én azért személy szerint nagyon sajnálom, hogy bizonyos szavak nem mentek át azon a lelki-szellemi rostán, amit az akkori nyelvújítók […]

Választás kérdése

Azt hiszem úgy volt ez a nagyon régi találóskérdés, hogy miért tesz az ember egy teli és egy üres vizespoharat az éjjeliszekrényére? Mert este vagy megszomjazik vagy nem. De van tovább is, és csak megjegyzem, hogy amikor ezen jókat kacarásztunk a rendszerváltás után tíz évvel álmainkban sem gondoltuk, hogy egyszer majd valósággá válik. Az anyuka tolja a babakocsiját, egy idős néni odamegy a kicsihez és kedvesen megkérdezi: …

Túlzott optimizmus

Egyszer olvastam, hogy a közel keleti népek a világ talán legoptimistább népei, mivel már akkor levágnak bizonyos dolgokból, amikor még azt sem tudják, hogy mekkora lesz! A túlzott optimizmus az lenne, ha tőből levágnák, remélve, hogy tuti újra kinő. Persze az ember óvatos, ha a saját (elő) bőrét viszi a vásárra, de a mai napig a nyugati kultúra erre a hurráoptimizmusra épül, ami mindig túlzó és mindig gyanús. …

Kívánós

Előre is elnézést kérek minden kedves és kedvtelen ismerősömtől, akik esetleg rendvédelmi szervnél teljesítenek szolgálatot vagy egy kedves hozzátartozójuk vagy ismerősük teljesít rendvédelmi szervnél szolgálatot, vagy csak ismernek olyat, aki ismer olyat, aki rendvédelmi szervnél teljesít szolgálatot. …

senkitsem

„Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik a fia bűne miatt. Igazságáért csak az igaz kap jutalmat, a bűn pedig csak magát a bűnöst terheli.” (20.) Vannak igeszakaszok, amikor így félreérthetetlenül az arcomba villog az üzenet hol kék, hol meg piros lámpája. Mint amikor a […]

plántálás

„Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen.” (22.) Azt hiszem a jelenkor egyházának egyszerre legnagyobb bűne és legnagyobb érdeme mindaz, amit a plántálással kezd vagy nem kezd. Mert vannak ám a […]

hozzátáplálás

„hogy az táplálja őt, ne a talaj, amelybe ültették.” (7b.) Amikor az ember gyermeke eléri a hat hónapos kort, akkor már készen áll az ő kis pocakocskája, hogy az anyatejen és/vagy tápszeren kívül mást is befogadjon. Ismerkedik ízekkel, állagokkal és persze a szülei éppen aktuális trendkövető agyrémségeivel. Mert ugye ilyenkor megint előjönnek az önsegítő csoportok […]

Rágalom

Amikor az idő vasfoga régi kacatokon keresztül akar táplálkozni, akkor rág a lom. Hagyok időt az ocsúdásra, s míg magadhoz térsz megjegyzem, hogy ez az egyetlen ártatlan formája ennek a fogalomnak, mert minden más az ultra gáz kategóriába tartozik. Valakinek rossz hírét kelteni, rágalmazni, a leggusztustalanabb dolgok egyike a világon. …

roger

„Az volt a bűne a húgodnak, Sodomának, hogy bár fenségben, kenyérbőségben és zavartalan békességben volt része neki és lányainak, a nincstelent és a szegényt mégsem támogatta.” (49.) Sohasem gondolnád, hogy van, aki azzal futott be a filmes világban, hogy ő volt az a srác, akit a Ponyvaregény apartmanos jelenetében (igen ez az, ahol Samuel L. […]

Keresés