Minden bizonyítási eljárásban az egyik legfontosabb a tettenérés kérdése, hiszen, annak, hogy valami szörnyűséget tettünk, ha vannak tanúi, ha rajtakaptak, ha pont az elkövetés pillanatában láttak, akkor menthetetlen vagyok. Akkor már nem nagyon számít az ártatlanság vélelme, hiszen „in flagrante delicto”, vagyis pont a bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. …

Mindannyian hazudtunk már, magunknak vagy éppen másoknak. Van, akiben ez mélyebb nyomot hagyott, van, aki nehezen tudta önmagának megbocsátani. A legtöbb esetben az egyik hazugságból következik a másik, hiszen általában tudunk okot és magyarázatot adni arra, hogy miért is hazudtunk, s egyik hazugságból így esünk a másikba. Hogy van-e jogunk hazudni? …

Gyerekkorom egyik kedvenc és csodált illuzionistája David Copperfield volt, aki – akkori gondolkozásom szerint – képes volt azokra a lehetetlen dolgokra, amire senki más nem ezen a világon. Átmenni a kínai nagy falon, eltüntetni a szabadságszobrot, varázslatos módon mesélni miközben varázslatos dolgokat tesz a színpadon, gyermekkoromban teljesen le tudott nyűgözni ezekkel a varázslataival. …

Nehezen bírjuk a kritikát, azt mondják, ez tipikus emberi tulajdonság, mindenki ilyen. Nem szeretem, ha általánosítanak, de érzem benne azt az alapvető igazságot, ami sajnos tényleg általános: az ember utálja, ha a hibáival, vagy éppen a gyengeségeivel szembesítik. Így mindenkinek meg van az elterelő kis taktikája, van, aki a tökéletesség látszatába próbál kapaszkodni, és tényleg mindenre odafigyelve éli az életét, van, aki …

Mindig elfog valami furcsa érzés, akkor, amikor azt látom – főleg a TV-ben -, hogy bizonyos ügyekkel bizonyos emberek szimpatizálnak, és akár még az utcára is vonulnak emiatt. Tüntetések és ellentüntetések, szimpatizánsok és ellenszimpatizánsok, néha egészen komikus helyzetekben. Emlékszem, akkor, amikor szegény tibetieket utolérte a terror, a tibetiekkel szimpatizálók, mind a harmincketten utcára vonultak, kifejezve együttérzésüket, az ember érezte benne a nemes lelkűséget. …

Ma már senkit sem érdekel az igazi, hiszen nehéz ráakadni, meg drága is, meg nem is éri meg igazán, meg minek is az igazi, amikor beérhetjük olcsó hamisítványokkal. Ma már nem érdemes várni az igazi szerelemre, minek, amikor annál sokkal jobbat kapsz, ha megvolt, akkor pedig dobhatod és jöhet a következő! Ma már nem érdemes gyűjteni az igazira, mert biztos, hogy van egy olyan „madeinchina” termék, ami tized annyiból kijön, és azzal is menő lehetsz, és még marad pénzed másra is. …

Ha nem érted a jelentését, talán akkor is használtad már ezt a szót, hogy ámen. Olyan igazolás féle ez, ha valamire áment mondanak, akkor az igaz, vagy úgy van, helyes. Ezért is ezt tesszük az imádság végére, vagy a fontos dolgokat nyugtázhatjuk ezzel: ámen. Két esetben elfogadott az, ha valaki ezzel kezdi a mondókáját, mindkettő eset a szükségről szól. Vagyis, hogy mire van, vagy mire nincs az illetőnek szüksége. …

Nyuszika építkezik, de nincs létrája. Tudja viszont, hogy a rókának van és gondolja, kölcsönkéri. Ahogy megy a rókához, útközben azt gondolja, lehet, hogy nem is adja oda neki a létrát. Ahogy megy tovább, eszébe jut, hogy őt biztosan lenézi és utálja a róka, és biztos nem is adja oda neki a létrát. Még tovább megy és az is eszébe jut, hogy lehet, hogy a róka még be is fog neki szólni, hogy neki még létrája sincs. …

Elmondom még egyszer, csak figyelj, mert nem fogod tudni követni, olyan lesz, mint az egyszeregy csak kétszer! Szóval, itt van ez a Jézus, aki azt mondja, hogy van annál jobb meló is, mint egész nap egy dénárért robotolni, ami alig elég arra a kis kenyérre, amit megeszünk. …