Értem
13. oldal
„Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek.” (32.) Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvannak azok az apró kis dolgai, amik kiakasztják egy-egy helyzetben, miközben amúgy ezek másoknak semmiségnek tűnnek. Na mondok egyet, illetve írok egyet, aztán jobban fogod érteni. […]
„Emberfia! Ilyen őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!” (7.) Egyszer egy lelkes olvasónk rohant az illetékes püspökhöz kezében az egyik ilyen „értemet” lobogtatva, hogy „rendszerellenes”, meg „fideszellenes”, meg „mindenellenes” is. Ritkán kapunk ekkora dicséretet, mert nagyon el lettem volna szomorodva, ha neki tetszik bármi is, amit itt […]
„Ott vannak észak uralkodói, és minden szidóni, akik megszégyenülve szálltak le a halálra sebzettekkel együtt, pedig rettegett vitézek voltak; körülmetéletlenül fekszenek a fegyverrel megöltek között, és gyalázat a sorsuk a sírba roskadókkal együtt.” (30.) Amikor 2019-ben beültünk a moziba megnézni a „Bosszúállók Végjátékát” még nem is sejtettem, hogy ez lesz az utolsó szuperhős film az […]
Valamikor az 1920-as évek elején Babits Mihály összetalálkozott Budapest szívében az akkor hirtelen lett híres Szabó Dezsővel. – Olvasta már az új regényemet? – kérdezte Szabó. – Az új regényét? – kérdezett vissza kicsit zavartan Babits. – Igen. Az elsodort falut. Lehetséges, hogy hírét sem hallotta? – csodálkozott az író. – De… igen… persze… csak sok a gondom mostanában, és nem érek rá… Szabó Dezső erre sértett gőggel nézett rá, s a következőképpen fejezte ki nemtetszését: …
Valójában annak is lehetne értelme, hogy a mai napon elmerülünk a bitumen gyártásának rejtelmeiben, elemezhetnénk viszkoelasztikus tulajdonságát, valamint számolgathatnánk aromás és alifás szénhidrogénjeit. Majd a Fraas féle töréspontvizsgálattal megnézhetnénk, hogy mikor is válik a bitumen rideggé, és így szépen lassan meg is érkeznénk ahhoz a felfedezéshez, hogy miért olyan vállalhatatlan minőségűek a bitumennel burkolt utak Közép-Kelet Európában. …
A mai társasjátékunk neve, idomulva más – hasonlóan elmés elnevezésekhez- attractivity, vagyis a lenyűgözés játéka. A cél, ki tudja a másikat, vagy mindenkit a lehető legjobban lenyűgözni és ámulatba ejteni. Ez az a játék, ami Isten népének a legnagyobb kihívást jelenti, mert valójában minket már lenyűgözött az, Aki mindent és mindenkit alkotott. …
„Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül.” (16.) Valamelyik este a TV előtt ragadtam és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a gyerek csatornákon nem ér ám véget a mesesugárzás este nyolckor, hanem kérem hajnalig vagy akár non-stop megy a jóféle gyerekeknek való. […]
Egészen 2013-ba ugrunk vissza a következő csöppet sem biblikus jelenetig, de csak azért, hogy egy abszolút biblikus jelenetet hozzunk össze a nem biblikus jelenet felhasználásával. Annak, aki látta a Gru második részét talán nem lesz ismeretlen El Machonak, a híres és hírhedt gonosztevőnek a neve. …
Amikor George Orwell kiadta 1945-ben szatirikus kisregényét, a csöppet sem tündérmesének tűnő Állatfarmot, szerintem nem is sejtette, maximum csak remélte, hogy a könyv és a benne szereplő alapdilemma, ekkora karriert fog befutni. Amikor az állatok elűzik a gazdát és a saját maguk urai lesznek, még nem is sejtik, hogy szépen lassan szivárog be soraik közé, a nagy és szépnek hitt elveik közé a gondolat, miszerint: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél!”. …
Sokan nem gondolnák, de a mai bibliai igénk az egyik legtöbbet idézett és a legtöbbet hallgatott igeverse a Szentírásnak. Illetve csak félig, mivel az eredeti igevers nem sokaknak ismerős, de az, ahogyan bejelentik, ahogyan Samuel L. Jackson elmondja kétszer is az Ezékiel 25:17-t a hét Oszkár jelölést kapott Ponyvaregény című filmben, az valami zseniális. …
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Ifjúsági Missziójának a küldetése, hogy Isten igéjével a fiatalokat elérje, őket Krisztus követésére indítsa és keresztyén református közösséggé formálja azért, hogy Istenhez ragaszkodjanak és társaikkal törődjenek.
TIREKIFI © Copyright 2024.
Minden jog fenntartva!
TIREKIFI © Copyright 2023.
Minden jog fenntartva!