„Credo in unum Deum…” kezdődik így az a hitvallás, amit ünnepekkor a keresztyének és keresztények akár közösen is tudnak mondani. Templomokban ünnepélyesen hangzik fel sokak szájából az, hogy „Hiszek”, s aztán buzgón elsorolják – ki milyen részletességgel -, hogy mi is hitüknek a tárgya. Kinek az „Egy Isten”, kinek a „Három”, kinek az „egy ember”, mert ugye mindenkinek van hite, egy modern és keresztyén Európában pláne. …

Kevés megdöbbentőbb dolgot tudok a Szentírás lapjaiból idézni, mint ezt a rövid kis mondatot: „Kinevették őt!”. Mi baj van abból, ha valakit kinevetnek? Hiszen nap, mint nap megesik velünk, legyünk akár cselekvői, akár elszenvedői ennek a történetnek. Kinevetünk, és kinevetnek. Harsányan vagy csak halkan az orrunk alá kuncogva, s csak ízlés kérdése, hogy ki mit bír el ezen a téren. …

Lehet, hogy sokan mondták, nekem az R.C.Sproul verziója tetszik a legjobban, mert annyira megnyerő mosolya van miközben erről beszél, hogy én hinnék neki, ha nem lennék már elkötelezett keresztyén. Szóval az, amit sokan mondtak és amiből nekem az R.C. Sproul verzió tetszik a legjobban az így hangzik:

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért is utasítják el az emberek Jézus Krisztust és a benne felkínált szeretetet?! Miért nem kapaszkodnak bele ebbe a csodálatos lehetőségbe?! Vagy miért van az, hogy míg egyesek képesek életformáló erőként kezelni a Krisztusban felkínált megváltást, addig mások igen magasról és igen csak tesznek reája. Most nyilván tekintsünk el azoktól az esetektől, amikor a magukat keresztyénnek vallók mutatnak rossz példát, vagy tesznek valami riasztót a külvilág számára. …

Talán te nem is ismered ezt a szót, mert ma már nem nagyon használják, vagy ha használják is, lényegi jelentését már réges-régen elvesztette. Egy időben még volt olyan, hogy lehetett az Istent káromolni, mármint büntették azt, ha valaki verbálisan vagy tettlegesen bántotta az Istent. Ez volt a blaszfémia. Aztán persze szépen lassan rájöttek az emberek, hogy az Isten nem szorul védelemre, őt nem lehet sem megbántani sem bántani, így nem is kell megvédeni. …

Tele van a világ megszállottakkal. Ez még lehetne rendben is, hiszen vannak olyan hivatások, ahol különösen is jól jön a lelkes megszállottság. Azt mondják, minden zenész, tudós, művész megszállottja annak, amit csinál, hiszen nagyot alkotni csakis így lehet: odaszántan, megszállottan, lélektől átitatva. Mindig innen és ebből jön az a túlzó lelkesedés, amitől a nagy dolgok az emberi szívekben vagy fejekben megszületnek. …

Az egyik legizgalmasabb és legőszintébb kérdés, ami végighúzódik mind a négy evangéliumon, helyesebben „Az Evangéliumon”, legyen az bárkinek a tolla és szájíze szerint leírva, az ez a kérdés, amit hol csak általánosságban az emberek, hol a tanítványok tesznek fel:

Akkor, amikor Jézus Krisztus követésre hívó szava felhangzik, akkor ott általában kevés olyan kifogás van, ami megállja a helyét. Sőt! Egyre erősebben érzem, hogy ott nincs és nem is lehet kifogás. A gazdag ifjúnak igen nagy vagyona volt, ez éppen elég indok arra, hogy ne osszon szét semmit a szegényeknek, s így ne legyen Krisztus követője. Nikodémus öreg volt és tekintélyes ember, a nagytanács tagja, ezért nem vállalta nyíltan a tanítványságot. …

A szokásos anyósvicchalmaz helyett nézzük meg ennek a történetnek a másik oldalát, mert ugye mindig a Péter verzióját domborítjuk ki. – Miért tagadta meg Péter Jézust? – Mert meggyógyította az anyósát. – ez ugye a férfias, vős, vicces. Legyen inkább evangéliumi és kevésbé vicces: