Nincs bennem olyan mélyre temetve a morbid, hogy néha ne tudna kiszólni egy-egy poén erejéig. Így, a témánál maradva és a poént nem felejtve emlékeztetnélek kedves olvasóm, a találós kérdésre, hogy: Mi lebeg a tömegsír felett? Igen! A csapatszellem. Hagyok időt ennek az egésznek megérkezni, és egyben befejezem a szellemeskedést, igaz nem csapatban, hanem szólóban. Persze hozhatnám a 2016-os „magyarportugál” tanulságát is, ahol a csapatszellem, a közös munka és az egymásra figyelés éppen azt az eredményt hozta …

Ha végig nézem az életem és meg kellene fogalmaznom, mi okozta és okozza a legnagyobb kihívást a keresztyén létmódban, akkor azt mondanám, hogy a helyes reagálás a dolgokra és az emberekre. Óriási küzdelem, napi kihívás újra és újra tudatosítani magamban, hogy elsőrenden nem arra kell reagálnom amit mások velem tesznek, hanem arra, amit az Isten tett értem és velem. …

A jó barátság alapja a pontos elszámolás, tartja a sokak által ismert mondás. Persze rögtön adja magát a kérdés, hogy van-e rossz barátság? Mert ugye ezt feltételeznénk a pontatlan elszámolásokkal terhelt baráti kapcsolatok minőségét illetően. De ne vitassuk el a mondás igazságát: Fontos, hogy az ember tisztába legyen azzal, hogy kinek mivel tartozik, mennyivel tartozik, mit és hogyan is kell visszaadnia. …

Akik ismernek, tudják, hogy a picológusokkal kapcsolatban vannak azért fenntartásaim, mert legalább annyi a kókler és szélhámos közöttük, mint köztünk lelkészek között. Ez még nem lenne baj, győzzön a kevésbé szélhámos társaság, de sajnos, mivel korunk új vallásának ők a főpapjai, jelenleg arányaiban nagyobb rombolásra képesek, mint a pályát tévesztett lelkészek. …

A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon nemcsak a kommentátor volt leakadva az egyik horvát-cseh focimeccs biztonsági főnökének az alkalmatlanságán. A nem focirajongóknak csak információként jelezve, a meccs vége felé a rohamrendőrök besétáltak a horvát szurkolók elé, akik addig csak szimpla szurkolást toltak. Persze lehet, hogy egy francia biztonsági főnöknek a horvát szurkolás olyan, mint egy kisebb fajta szabadságharc, de akkor is. …

A román katonáknak napiparancsot osztanak: – Dimitrij! – Parancs! – Vegyen egy seprűt, és söpörje fel az udvart! – Igenis, értettem! – Teodoru! – Parancs! – Fog egy gereblyét és fölgereblyézi a pázsitot! – Igenis, értettem! – Ábel! – Parancs! – Vegyen egy rongyot és mossa föl a latrinát! – Igenis! Sejtettem! Tudom, hogy többször el kell olvasni a fenti sorokat ahhoz, hogy mindenki összerakja mi is ez az egész, ráadásul a kulcsszavak jelentős része egy mai fiatalnak teljesen érthetetlen. …

Ez nem egy olyan „bezzegazénidőmben” reggeli sirám akar lenni, de azért ne tagadjuk el a múltunkban rejtező igazságokat. Sok minden más volt az én gyerekkoromban, de talán a legfájóbb pont a biztonságérzetünknek az alakulása. Régen még meg lehetett bízni másokban, vagy legalábbis máshogyan lehetett bízni. Nem mondom, hogy még megvolt az ősbizalom maradéktalanul, de azt mondom, hogy volt kiben megbízni. …

Egy automatizált világban élve, hamar megszokjuk azt a folyamatot, ahol bizonyos dolgokhoz más dolgok maguktól értetődően kötődnek. Bedobom a pénzt és kijön a kóla (ez akár egy Belga dalszöveg is lehetne), megnyomom a gombot és darál, tömörít, vizet forral és kijön a kávé. Már nem látunk rá munkafolyamatokra, nem értjük a működéseket, mindennek külön szakembere van, s Isten őrizz, hogy bármihez is hozzányúljunk. …

Hol is kezdjem?! Talán a legelején kellene, mert úgy mégiscsak érthető. Furcsa ez az apa-fiú viszony. Mert az apák hamarabb voltak, mint a fiak. Persze az apák is voltak fiak, de a sor legeslegelején mégiscsak egy apa áll. Sok mindent meghatározó kapcsolat az apákhoz való viszony, függetlenül attól, hogy hol is vannak ezek az apák. …