Az ugye úgy volt, hogy egyszer a székely ember családjában igen nagyon megörültek, hiszen vénségükre mégiscsak rájuk tekintett az Isten, no meg dolgoztak is rajta becsülettel, szóval úgy volt, hogy babájuk született, méghozzá kisfiú. Vigyázták is, szerették is, a fiúcska pedig ahogy kell, nőtt, erősödött, ült, mászott, állt, járt, csak valahogy beszélni nem akart. …

Hála legyen a Mindenhatónak, hogy valahogy elkerült az agyvérzés szele reformáció környékén, mert ugye az én fb falamon is megjelentek a „helówin kontra reformációs” idiótaságok. Mert amúgy mindkettő az, legalábbis a nyelvköszörülésnek ezen a szintjén. Mert aki magyar, meg református, az nem ünnepli a démonok, druidák, a gonosz, és a tökárusok ünnepét, hanem reformációt, mert ugye szentek sincsenek, tehát azt sem ünnepeljük. …

Nem is lehetne szebb folytatása a tegnapinak, mint a mai, követve ezzel Mózes negyedik könyvének szerkezetét. Mert tegnap arról volt szó – legalábbis remélem – hogy nem kellene azt a vacak mobilt mindenhová vinni magunkkal, mert néha jogunk van letenni a melót, nem olvasni emailt, csak úgy tenni-venni. Nem tudom nálatok, hogy van, de ha nekem van egy kis „melómeló” nélküli időm, akkor egyből nekiesek annak, amiben elmaradásom van, ami ugye nem szigorúan munka, de valakinek azt is meg kell csinálni. …

Valahol azt olvastam, hogy az ember ma már nem nagyon tud egyedül lenni. Csak úgy. Önmagával kettesben. Amióta megy ez a mobil őrület, azóta mindenhova visszük az infót magunkkal. Még oda, ahová a királyok is egyedül járnak, még oda is elkísér minket az információs kütyü. Megszoktuk, hogy nem kapcsoljuk ki, bármikor elolvassuk, bármikor felvesszük, mert kell a hír, mert aptudét. …

Bele sem kezdek abba, hogy miket dob fel a gugli, ha rákeresel a rutin szóra, de a kémiai vegyülettől, a testépítős infósarkon keresztül el tudsz jutni egészen a nagy tapasztalattal bíró autósiskolákig, ami nem is kis teljesítmény. …

Itt az ideje egy új fogalmat bevezetni az Értem rovat szakzsargonjába, ez pedig nem lesz más, mint a címben is szereplő „méltóságelvűség”. Leszögezném, hogy ilyen szó nincs, helyesebben nem volt, de most mi csináltunk. Lehet, hogy szegény Kazinczy azóta felszántja alulról Széphalmot, de minket most ez sem érdekel, hanem, mint lánglelkű nyelvújítók megyünk előre, boldogan magunkhoz ölelve új szavunk. …

Sokáig azt gondoltam Istenről, Ő úgy működik, hogy miközben szereti az egyéneket, de alapvetően az-az elvárása, hogy az egyének igazodjanak a közösséghez. Közösségi szabályok, törvények, a kiválasztott egyént nagy néppé teszi, a kiválasztott egyénnel kivezetteti népét Egyiptomból, szóval ilyesmik. Aztán persze ez az én működésemet is meghatározta nagyon sokáig, próbáltam belesimulni a tömegbe, próbáltam elhitetni magammal, hogy az egyéni érdek sokkal kevésbé számít, mint a közösségi. …

Nagy nap ez a mai. Nem azért, ami történni fog, hanem azért, ami eddig történt. Tudod fiam, az úgy van, hogy nekünk apáknak folyamatosan szembe kell nézni azzal a szent és megváltoztathatatlan ténnyel, ami a szent és megváltoztathatatlan Szóból jön. Egyszer azt mondta az Isten, hogy az apák bűnéért megbünteti a fiakat “három sőt négy nemzedéken át” ha gyűlölik őt, de ezer nemzedéken keresztül lesz irgalmas azokhoz, akik szeretik őt és megtartják azt, amit Ő fontosnak tart. …

Ismét egy olyan pszichológiai fogalomhoz jutottunk, amihez amúgy nem akartunk, illetve én nem akartam, de hát a gondolatok ugye, csak mennek és jönnek. Állítólag eredetileg az indulatátvitelt még a kedves és öreg Freud bácsi írta le, mint a terápiák egyik fontos jelenségét, amikor is a páciens egyre erősebben kezd el érzelmileg kötődni a terapeutához. Ez az érzelmi kötődés lehet a beleszeret érzésétől az egészen heves gyűlöletig szinte minden. …