Aki volt már szerelmes, az tudja: megmagyarázhatatlan sokszor, hogy mit miért is érzünk. Miért dobban akkorát a szívünk, miért ő tud megnevettetni igazán, miért érezzük magunkat úgy a közelében? Miért ő és miért nem más valaki? Miért pont őt választom? Ő a legtökéletesebb, a legjobb, a leginkább nekem való? Persze, hogy nem lehet ezeket a kérdéseket valami objektív mérce alapján megválaszolni, hiszen a szerelem vaksága pontosan abban rejlik, hogy nem ész érvek alapján válogat. …

Miközben elmélkedtem ennek a szakasznak a mélységén, eszembe jutott a sok okosság mellet némi bolondság is, kezdem ezzel, hátha ez elvezet minket az igazsághoz. Valahonnan nagyon régről sejlett fel bennem a történet, amikor Rebeka panaszkodik férjének Ábrahámnak. – Te Ábrahám! Azt veszem észre, hogy mostanában sokkal gyakrabban csókolgatod a mezüzét, mint engem! Erre férje szája szegletében hamiskás mosollyal csak ezt jegyezte meg: – Drága Rebekám! Ha majd te lógsz az ajtófélfán, akkor téged foglak többet csókolgatni! …

Már régen „szófejtőztünk” úgyhogy itt az ideje egy kis lingvisztikai ujjgyakorlatnak. Nem árt néha új szavakat is tanulni (erre ajánlom az Oscar című film alapjelenetét, amikor a gengszterfőnök minden nap egy új szóval gazdagítja nyelvi eszköztárát), különösen is akkor, ha ezekkel a szavakkal nap, mint nap találkozunk. Ilyen a hoax, amire az egyik tanítványom azt mondta, hogy az valamilyen „digitális információ, ami a hoaxkábelen érkezik a lakásba”. …

Még nem nagyon volt részem ilyen örökséges történetben, hála Istennek olyan emberek vesznek körül, akik hasonló könnyed nemtörődömséggel viseltetnek az ilyen és ehhez hasonló dolgok iránt. Magyarul, ha lett volna is min, akkor sem marakodtunk, többet ér az ember lelki békéje, mint az elsőre értékesnek tűnő tárgyiasított emlékek. …

Sokféle írás és gondolat látott már napvilágot Európa haláláról, a keresztyén kultúra visszafordíthatatlan romlásáról, a mindent bekebelező iszlámról… sem pro és sem kontra nem szállnék be egy ilyen vitába, csak szemet szúrt nekem valami, amit jobb, ha ma kiadok magamból. Európa sohasem volt csak keresztyén, hanem sokkal inkább egy zsidó-keresztyén kultúra örökösei vagyunk. Akik most el is klikkeltek innen, mert a Saul fia győzelmének sem tudtak szívből örülni, azok is ugyanennek az örökségnek a hordozói. …

Mindig kiakaszt, amikor egy-egy közösségi vagy egyéni életgyakorlat okát és eredetét kutatva, a válaszok-válaszát, az örök és mindenre alkalmazható: „Ez a szokás…” kezdetű mondatot kapom. Miért van ez így? Mert ez a szokás! Ennyi. Megfellebbezhetetlen, ellentmondást nem tűrő, mert mi ezt így szoktuk csinálni. Különösen is idegesítő ez akkor, amikor a keresztyén ember életében, vagy a keresztyén közösség életében találkozom ezekkel a válaszokkal. …

Gyönyörű tavasz van, legalábbis nálam. Madárcsicsergés, napsütés, gyereknyüzsi, az egyik „kísérletitankönyvet”, a másik „szirmaigergőt” tanul. Én meg gyönyörködöm bennük, a rendben, az izzadtsággal elért tavaszi nagytakarítás tünékeny tisztaságában. Felsóhajtok, mert olyan jó ilyen napokat is megérni, nem rohanni, csak úgy gyönyörködni mindabban, amit Isten enged megélnem. …

Nem vagyok sorozatfüggő, de azért én is megnézem a napi betevőt, pláne ha mondjuk, nyolc felett teljesít az ájemdíbín. Csak azért nem ajánlgatom, mert a korosztályos besorolása elég ellentmondásos, a svédek megnézették a 15 évesekkel is, míg az oroszok szigorúan a 18 feletti kategóriába rakták. Mindenesetre a Híd (Bron/Broen) című bűnügyi sorozat hamar belopta magát a szívembe, nemcsak azért mert szeretem a skandináv …

Az ígéret szép szó, ha megtartják… igen, ha megtartják. Kicsiny kis országunkban már itt elkezdődnek a bajok, mert sajnos ígérgetni mindenki szeret, de a kivitelezéssel már igen nagy bajok vannak. Ha jól emlékszem volt olyan államtitkárunk, aki az éves keretének tízszeresét elígérte pár hónap alatt. Az ígérgetés nagyon jó kis kampány, ígérj nagyot, ígérj sokat és megkapod a hőn áhított dolgokat. …