A tegnapi mesés trúbézdsztori folytatása hasonlóan ámulatba ejti az egyszerű olvasót, akkor, amikor Salamon templom és palota építési projektjének a részleteibe belelát. Nem is a grandiózus tervek, a részletgazdag bemutatás, az uniós források bevonásának mellőzése nyűgöz le engem, hanem az, ahogyan Salamon az Istentől elkért és meg is kapott bölcsességet használja. …

Amikor az ember fia (semmi áthallás, egyszerű földi halandók földi fiairól esik itten szó) a Szentírás olvasásába kezd így a kétezres évek idején, önkéntelenül is hitetlenkedve időzik el sorokon, s a sorok összeadta történeteken. Nem mondjuk, hogy mese, hiszen hogyan is mondhatnánk rá, de azért néha nagyon valótlannak érezzük mindazt, amit a szent író – legyen bárki is ő – leír. …

Nem tudom, hogy azért-e mert én is öregszem, de egyre gyakrabban révedek vissza gyerekkorom egy-egy emblematikus pillanatába s a jelen kibírhatatlanságát azzal enyhítem, hogy múltbeli élményeket hozok vissza. A jelen csak azért kibírhatatlan, mert semmi normális nem megy a tv-ben, pedig kifejezetten azzal a szándékkal ültem elé, hogy nézek végre valamit. …

Biztos emlékszel arra a viccre, amikor az agresszív kismalac palacsintát eszik csöndes magányában egy terebélyes tölgyfa egy oldalra nyúló vastag ágán. Örül a csendnek, annak, hogy senki sem zavarja, amikor egyszer csak klipiti-klipitit a nyúl lépéseit hallja közeledni a fa alatt tekergőző ösvényen. A nyúl is örült a csendnek, annak, hogy olyan szép tiszta idő van, amikor egyszer csak hirtelen, szinte a semmiből egy palacsinta repült égfelé bámuló, mosolygó arcába. …

Igaz, hogy a hidegfront hozott némi felüdülést az életünkbe, de akkor sem tudom feledni a köztéri hőmérőn látott harminckilenc fokot. Erre gondolhatott Madách, amikor azt a felejthetetlen véget vizionálta maga elé, igaz ott eszkimók voltak, az én esetemben pedig inkább bantu négerek jártak körtáncot a hőmérő körül. Egy biztos, a saját bőrünkön érezzük, hogy valahogy nincsen rendje a világnak, vagy ha van is, akkor nagyon összekuszálódott. …

Biztos nem voltatok még büntetve és persze ne is legyetek, de azért nem árt tájékozottnak lenni ebben a kérdésben is. Egyszer sikerült egy projektben dolgozni egy zseniális párossal: egy büntetőbíró és egy exdrogos misszionárius járta a középsulikat, ahol elmondták a srácoknak, hogy mi mivel is jár. Azért volt némi feszélyezettség, amikor a bíró belekezdett, hogy milyen mennyiségért mit lehet ma kicsiny hazánkban kiszabni. …

Egyszer láttam egy nagyon találó képet, talán esélyegyenlőség lehetett a címe: egy magas kerítésen próbált benézni három ember. Egy nagyon alacsony, egy átlagos, meg egy nagyon magas, úgy, hogy mindegyiknek volt egy ugyanakkora méretű ládája. A kép első felén minden férfi felállt a ládára, a nagyon magas éppen úgy látott, mint eddig, a közepes épphogy látott, míg a legkisebb akkor sem látott semmit, ha felállt a ládára. …

Gyakran hallom, úton-útfélen, buszmegállókban, éttermek teraszán, csak álldogálva a bolti sorban, hogy az embereknek baja van a vezetőikkel. Mivel ezt elég régóta hallom, s úgy tűnik, ez nem kormányzati ciklusfüggő, így általánosságban gondolom, hogy az embereknek nem tetszenek azok, akik vezetik őket. Azoknak is, akik odaszavaztak, meg azoknak is, akik nem. …

Ma este úgy voltam, mint a viccben az anyuka, akit friss jogosítványos szöszi lánya először visz haza. Amikor megérkeznek, az anya kiszáll, és azt mondja: – Nagyon szépen köszönöm!  – Szívesen édesanyám, máskor is – mondja a lánya.  – Jaj, drágaságom, nem neked köszöntem meg, hanem a Jó Istennek! Közel öt óra vezetés után én annyit hálálkodtam a Jó Istennek, mint korábban sohasem, mert volt itt minden, amit el lehet képzelni. …