Ritkán gurul a gyógyszer, de amikor nekiindul, akkor – klasszikust idézve – „ki tudja hol áll meg”?! Mert néhány évvel ezelőtt amikor egy magát jólétinek nevező társadalomban a vezetők, mindenféle érdemi egyeztetés nélkül egyszer csak úgy döntenek, hogy vasárnap boltok bezárnak, nehezen, de átállítottam magam az új rendre. …

Egy nagyon távoli országban történt, semmi esetre sem kicsi hazánkban, hogy egy nagy port kavart és hatalmas médiafigyelmet kapó tárgyaláson az elnöklőbíró így kezdi a mondókáját:  – Sajnos egy roppant kellemetlen esettel kell kezdenem: az igazság az, hogy Kovács ügyvéd úr, mint a felperes képviselője, megpróbált engem megvesztegetni 10.000.000 forinttal! Néma csend a teremben. A bíró folytatja: …

Néha megkísért a gondolat, hogy tetszelegjem egy kicsit a kiválasztás boldog tudatában. Végül is keresztyén vagyok, elkötelezett, ígéretek és ajándékok birtokában, egy letűnt korszak utolsó bástyája, az isteni igazság szószólója, mint minden más keresztyén. Kiválasztva arra, hogy Isten igazságát és szeretetét, ahogyan Jézus Krisztus mutatta, beleéljem ebbe a világba. …

Nem mindenki emlékszik, mert nem mindenki ugyanúgy emlékszik. Csak egy példa, olyan kedvesen aranyos. Két férfi beszélget a kocsmában:  -Vajon mi lehet az oka, hogy a feleségek mindig pontosan emlékeznek a házasságkötés napjára, a férjek pedig csak nagy ritkán?  – Egyszerű. Te emlékszel arra a napra, amikor azt az óriási harcsát fogtad?  – Persze, hogy emlékszem.  – Na látod. A harcsa már rég elfelejtette. 🙂 🙂 🙂 …

Aki volt már szerelmes, az tudja: megmagyarázhatatlan sokszor, hogy mit miért is érzünk. Miért dobban akkorát a szívünk, miért ő tud megnevettetni igazán, miért érezzük magunkat úgy a közelében? Miért ő és miért nem más valaki? Miért pont őt választom? Ő a legtökéletesebb, a legjobb, a leginkább nekem való? Persze, hogy nem lehet ezeket a kérdéseket valami objektív mérce alapján megválaszolni, hiszen a szerelem vaksága pontosan abban rejlik, hogy nem ész érvek alapján válogat. …

Miközben elmélkedtem ennek a szakasznak a mélységén, eszembe jutott a sok okosság mellet némi bolondság is, kezdem ezzel, hátha ez elvezet minket az igazsághoz. Valahonnan nagyon régről sejlett fel bennem a történet, amikor Rebeka panaszkodik férjének Ábrahámnak. – Te Ábrahám! Azt veszem észre, hogy mostanában sokkal gyakrabban csókolgatod a mezüzét, mint engem! Erre férje szája szegletében hamiskás mosollyal csak ezt jegyezte meg: – Drága Rebekám! Ha majd te lógsz az ajtófélfán, akkor téged foglak többet csókolgatni! …

Már régen „szófejtőztünk” úgyhogy itt az ideje egy kis lingvisztikai ujjgyakorlatnak. Nem árt néha új szavakat is tanulni (erre ajánlom az Oscar című film alapjelenetét, amikor a gengszterfőnök minden nap egy új szóval gazdagítja nyelvi eszköztárát), különösen is akkor, ha ezekkel a szavakkal nap, mint nap találkozunk. Ilyen a hoax, amire az egyik tanítványom azt mondta, hogy az valamilyen „digitális információ, ami a hoaxkábelen érkezik a lakásba”. …

Még nem nagyon volt részem ilyen örökséges történetben, hála Istennek olyan emberek vesznek körül, akik hasonló könnyed nemtörődömséggel viseltetnek az ilyen és ehhez hasonló dolgok iránt. Magyarul, ha lett volna is min, akkor sem marakodtunk, többet ér az ember lelki békéje, mint az elsőre értékesnek tűnő tárgyiasított emlékek. …

Sokféle írás és gondolat látott már napvilágot Európa haláláról, a keresztyén kultúra visszafordíthatatlan romlásáról, a mindent bekebelező iszlámról… sem pro és sem kontra nem szállnék be egy ilyen vitába, csak szemet szúrt nekem valami, amit jobb, ha ma kiadok magamból. Európa sohasem volt csak keresztyén, hanem sokkal inkább egy zsidó-keresztyén kultúra örökösei vagyunk. Akik most el is klikkeltek innen, mert a Saul fia győzelmének sem tudtak szívből örülni, azok is ugyanennek az örökségnek a hordozói. …