Van a konyhánkban egy falrészlet, amit sikerült fekete táblafestékkel lekennünk, azért, hogy életünk nagy bölcsességeit oda írjuk fel. Főleg nagyfiam használja, aki időről-időre örökérvényű igazságokat helyez el a falon. Most is ott virít egy bölcsesség, aminek az eredetét nem ismerem, de gondolatiságának mélysége és nyilvánvaló igazsága engem is rendre int és utasít. …

Most jön a mégisláttamaszuiszájdszkvadot kezdetű bejegyzés, de csak azért, mert ezzel magamnak is adós vagyok. Nincs más, mint megnézni a szirmaikritikát, azt hiszem mindent elmond a filmről, azt is, amit lehet és azt is,  amit szabad. Nem kellene egy ilyen közegben kiemelni, de tényleg Jókerné hátsója alakítja a legnagyobbat a filmben, plusz mínusz egy-két említésre méltó jelenet. …

Hála legyen az Istennek, hogy én még nem kellett megéljem, milyen is a háború, milyen is fegyvert fogni és harcolni. Nagypapám történetei még vissza-visszatérnek, hiszen ő harcolt a finn-orosz háborúban, ha mással nem, akkor az elemekkel, meg a síléccel. De az bizonyos, hogy a háború elemi erejét ő közvetlen közelről megérezte. Persze ahogyan elmesélte nekünk, inkább tűnt kalandos szórakozásnak, mint élet-halál harcnak, de már kisgyermekkorunkban is megéreztünk valamit ennek az egésznek a szörnyűségéből. …

Igazság szerint helyesebb lett volna azt írnom, hogy „kiküldetés”, mert csak jobban fedi a mai témánkat, de aztán mégis ennél a kurta-furcsa fogalomnál maradtam. Hiszen minden keresztyén ember megbízatásban van, még ha nehéz ezt jól érteni, s még nehezebb jól is csinálni. Mert az, aki megbíz minket láthatatlan, s úgy áll ott a hátunk mögött, úgy fegyelmez minket, úgy tart szemmel, hogy közben mi erről mit sem tudunk. …

Néha nehéz megmondani, hogy mit miért is teszünk. Ez ilyen egyszerű motivációs kérdés, mi adja a késztetést, az erőt, esetleg az ihletet, ahhoz, amit éppen csinálunk. Akkor, amikor szinte minden fronton tele vagyunk megélhetési bűnözőkkel, különösen is érdekes ez a kérdés. Egy pénzvilágban mindenkinek ára van, helyesebben: mindenkinek meg van az ára. …

Találkozik a kismalac a bátor nyuszikával.  – Szia, bátor nyuszika! Te tényleg nem félsz a rókától? – Tényleg.  – Veled tarthatok? Hallottam, hogy pont erre vadászik, és nagyon félek.  – Gyere. – felelte a nyuszika.  – Te bátor nyuszi – folytatta remegve a malac – már érzem, hogy itt a róka a közelben. Biztos nem félsz?  – Biztos. – felelte a nyuszika. – Már látom is, ott vicsorog. – visított a malac. – Hogyhogy téged nem esz meg, nyuszika? …

A mi Urunk, mivel igen nagy méltóság ám, megérdemeli, ámbár sohasem követeli magának, a megfelelő megnevezést és megszólítást. A zsidók szinte sportot űztek abból, hogyan is szólítsák meg azt a valakit, akinek neve annyira szent, hogy nemhogy kimondani, de még kigondolni sem szabad. Így aztán az „Isten nevei” szócikk igazán hosszúra és ütősre sikeredett, s a mai napig tetszőlegesen bővíthető. …

Nehéz néha megmondani, hogy milyen is a kapcsolat, amiben vagyunk. Le tudjuk írni a hangulatát, bizonyára vannak impulzusaink egymásról, de néha annyira bonyolult az emberi kapcsolatainkban rendet tenni. Láttam fiatalokat, akik egyszer csak felvették az őket nevelők nevét, igaz nem vérszerinti szüleik voltak, de mindent megtettek, amit egy szülőnek tennie kell: szerettek, védtek, emeltek, erőn felül hordozták nem vérszerinti gyermekeiket. …

Nyugi, semmi szpojler, mert még én sem láttam, de az élményt körülbelül hasonló szavakkal tudnám csak kifejezni. Néhány évvel ezelőtt ment a moziban, a DC moziverzum egy újabb műremeke (csak vicceltem, mű de nem remek), ami az előzetes kritikák alapján mindenképpen moziba csábított, mert ez egy olyan film volt, amit csak moziban szabad nézni. …