A napokban olvastam egy cikket a jó öreg Zimbardo bácsival, aki manapság hősöket keres és kutat, s próbálja bizonyítani, hogy a világban egy kis kedvességgel és figyelmességgel hősies tetteket hajthatunk végre. E tettek nyomán jó kis hely is lehetne ez a világ. Ő sem így kezdte, hiszen a híres stanfordi börtönkísérletben még azt vizsgálta, hogyan is válhatnak az alapvetően normális emberek állattá, vagy a jók gonosszá, ki hogyan azonosul a szerepekkel…

Mivel most a „már igen és még nem” majdnem újszövetségi feszültségében élek, így egészen bátran hozakodom elő egy-egy jó anyósviccel. Lehet, ez pont nem lesz jó, de nekem akkor is tetszik. Az anyós látogatóba megy a vejéhez. – Meddig marad anyuka? – kérdezi a veje. – Hát fiam, ameddig szívesen láttok. – Jaj, anyuka, hát már a kávét se tetszik megvárni? Van, aki csak átutazóban van nálunk és van, aki sokáig marad. …

Emlékszem, amikor a „Zukkenbergerinterfészbukfiú” bejelentette, hogy végre az egyik legnagyobb közösségi portál nemcsak a tetszésnyilvánításnak ad helyet, bennem is megmozdult valami. Jó irányba természetesen. Mert annyira béna volt, hogy csak lájkolunk, mindent és mindig. Talán a legemlékezetesebb, amikor a „meghalt nagyanyám” poszt is 26 lájkot kapott a világhálón. …

Sámson és Delila története megihletett szinte mindenkit, aki ecset, toll vagy kotta közelbe merészkedett, s egészen jó művek is születtek a témából. A történet azért olyan megkapó, mert a konkrét személyek mögött örök férfi – és nőtípusok rejtőznek, a párbeszédek kisebb változtatással elhangzanak majdnem minden kapcsolatban. …

„A hősök nem születnek, hanem teremnek, vagyis teremtődnek.” Ez az idézet a Megaagy című zseniális animációsfilmből van, amiben a jó és a rossz sztereotip küzdelmét értelmezték újra a Dreamworks lelkes munkásai. Nem is időznék a filmnél, inkább az alapproblémára összpontosítok, hogy most akkor szül, születik, terem vagy teremtődik?! …

Ma újabb szégyenfolt esik az amúgy is hiányos műveltségemen, mert akárhogyan is erőltetem, nem jövök rá kitől van az idézet. De mintha egyszer olyasvalamit olvastam volna, hogy az a vőlegény, aki az esküvője éjszakáján menyasszonya ölébe hajtja a fejét és Istenről elmélkedik, az nem kegyes, hanem bolond. Most nem megyek bele abba, hogy „theologice” igaza van-e vagy nincsen, inkább próbálom jól érteni. …

Amikor életemben először repültem (nem kirúgás egy vizsgáról nyugi) nagyon be voltam rittyentve. Csekkoltam a légitársaságokat, hol hány gép zuhant le, melyik gépnek milyen a statisztikája, hová kell jegyet foglalni ahhoz, hogy a legnagyobb legyen a túlélési esélyem. Mert egy dolgot biztosan tudtam: akkor fogok meghalni, amikor a gép fel vagy leszáll.

„Azután elfoglalták a gileádiak a Jordán gázlóit Efraim elől, és mikor a menekülő efraimiak azt mondták: Hadd menjünk át! – megkérdezték mindegyiktől a gileádi férfiak: Efraimi vagy? És ha azt felelte: Nem! – akkor azt mondták neki: Mondd azt, hogy „sibbólet”! És ha az „szibbólet”-et mondott – mert nem tudta helyesen kiejteni –, akkor megragadták, és legyilkolták a Jordán gázlóinál. Így esett el akkor negyvenkétezer efraimi.” (5-6.) …

Biztos nagyobb lenne az érdeklődés, ha a mai igénk elmélkedésre érdemes részének (természetesen az egész elmélkedésre érdemes, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra etc…) nem a „lelkes” részt választom, hanem a „szűzleányoselsiratósférfivalmégnemhálós” gondolatokat. De nem, pedig erős volt a kísértés. Micsoda korszellemgyalázás kerekedhetett volna ki belőle, de most nincsen bajom a korszellemmel. …