Hála Istennek túléltük a Valentin napot különösebb komplikációk nélkül. Igaz egyetlen egy Bálint nevű ismerősöm sincs, illetve aki van, az meg nem pont az én köszöntésemre vágyik, de döbbenettel láttam, hogy mennyi ember vásárolt virágot ezen a napon. …

Nem mennék mélyre a pszichoanalízis szövevényes útvesztőibe, de aki már egy kicsit is belekóstolt napjaink legdivatosabb lélektani fejtegetéseibe, az bizonyára hallott már a freudi emberképről. …

Talán nem vagyok egyedül mélységes bánatommal akkor, amikor Kobe Bryant hirtelen távozása felett próbálok napi rendre térni. Remélem értitek, nem a sportolói nagyság miatt döbbent meg, nem is azért, mert korombéli „srác” volt, hanem mert minden hirtelen és nem várt esemény döbbenetet és meg nem értést hordoz. …

Ma reggel egy olyan kérdést teszek fel neked, amire meg kellene próbálni őszintén válaszolni, miután kicsit visszatekerted életed eddigi filmjét és megnézted annak apró részletességgel minden jelenetét. Kérlek, válaszolj őszintén: Élvezed az életet? Na, csak azért kérdezem, mert egyre több olyan keresztyén emberrel találkozom, aki azzal próbál meg a világ sodrásából kiszakadni, hogy megpróbálja nem élvezni az életet. …

Nálunk falun a férfi otthonkát bemelegítőnek hívták, ami persze totál helytelen, de annyi minden az, hogy ez már nem szúr sem szemet, sem fület senkinek. Na most ebből a bemelegítőből vontam le az elmés következtetést, hogy az edzésre felkészítő folyamat a bemelegítés, ami nyelvtanilag már sokkal helyesebb, sportszakilag nem, de falun semmi sem életidegen. …

Biztos mindenkinek vannak a fejében ilyen utolsó mondatok, amiket tényleges vagy csak elképzelt helyzetekben, tényleges vagy csak elképzelt emberek, a tényleges vagy elképzelt haláluk előtt mondtak. A teljesség igénye nélkül a kedvenceim: „Ha még egyszer lefagy a Windows kinyírom magam!”, „Ki az a hülye, aki nyáron bundában szed málnát?”, „A kezemben tartott növényevő lábatlan gyíkot csak a szakemberek tudják megkülönböztetni a hasonló kinézetű szakállas viperától!” …

Egyre erősebb bennem az érzés, hogy az ember, élete legnagyobb elakadásaira reagálva választ társat, hivatást, hobbit és még ki tudja mit. Annak kapcsán merült ez fel bennem, hogy az elmúlt héten megint elém került egy pszichológus „ügye”, akiről hamar meg lehetett állapítani, hogy csak azért választotta ezt a szakmát, mert önmagát is kezeli. Szóval van valami feldolgozatlan, lezáratlan, aztán azt gondolta jó ötlet lesz beállni ebbe az ügybe. …

Nem tudok úgy tenni, mintha nem emlékeznék a téma kapcsán vissza-vissza térő régi vadnyugati sztorira. Amikor is a hírhedt öreg lótolvajt végre nagy nehézségek és szervezkedés árán a sheriff kézre keríti, leszállítja az illetékes városka még illetékesebb bíróságának. A tárgyaláson – tekintettel arra, hogy lovat lopni a legnagyobb bűn – a létező legsúlyosabb ítéletet szabja ki a bíró. Az ítélethirdetésre visszavezetik a terembe az öreget is, aki egyik fülére süket …

Még ez abban az időben volt, amikor a nagyvárosok utcáin rikkancsok rohangáltak fel alá, akik – ahogy nevük is mutatja – úgy próbálták meg eladni a náluk lévő újságokat, hogy a legizgalmasabb híreket, jó hangosan kiabálták amerre csak jártak. Az emberek így felfigyeltek a vezető hírekre és megvették – ezektől a főleg fiatal fiúktól – a napi sajtó jeles vagy jeltelen termékeit. …