Igaz, hogy a hidegfront hozott némi felüdülést az életünkbe, de akkor sem tudom feledni a köztéri hőmérőn látott harminckilenc fokot. Erre gondolhatott Madách, amikor azt a felejthetetlen véget vizionálta maga elé, igaz ott eszkimók voltak, az én esetemben pedig inkább bantu négerek jártak körtáncot a hőmérő körül. Egy biztos, a saját bőrünkön érezzük, hogy valahogy nincsen rendje a világnak, vagy ha van is, akkor nagyon összekuszálódott. …

Biztos nem voltatok még büntetve és persze ne is legyetek, de azért nem árt tájékozottnak lenni ebben a kérdésben is. Egyszer sikerült egy projektben dolgozni egy zseniális párossal: egy büntetőbíró és egy exdrogos misszionárius járta a középsulikat, ahol elmondták a srácoknak, hogy mi mivel is jár. Azért volt némi feszélyezettség, amikor a bíró belekezdett, hogy milyen mennyiségért mit lehet ma kicsiny hazánkban kiszabni. …

Egyszer láttam egy nagyon találó képet, talán esélyegyenlőség lehetett a címe: egy magas kerítésen próbált benézni három ember. Egy nagyon alacsony, egy átlagos, meg egy nagyon magas, úgy, hogy mindegyiknek volt egy ugyanakkora méretű ládája. A kép első felén minden férfi felállt a ládára, a nagyon magas éppen úgy látott, mint eddig, a közepes épphogy látott, míg a legkisebb akkor sem látott semmit, ha felállt a ládára. …

Gyakran hallom, úton-útfélen, buszmegállókban, éttermek teraszán, csak álldogálva a bolti sorban, hogy az embereknek baja van a vezetőikkel. Mivel ezt elég régóta hallom, s úgy tűnik, ez nem kormányzati ciklusfüggő, így általánosságban gondolom, hogy az embereknek nem tetszenek azok, akik vezetik őket. Azoknak is, akik odaszavaztak, meg azoknak is, akik nem. …

Ma este úgy voltam, mint a viccben az anyuka, akit friss jogosítványos szöszi lánya először visz haza. Amikor megérkeznek, az anya kiszáll, és azt mondja: – Nagyon szépen köszönöm!  – Szívesen édesanyám, máskor is – mondja a lánya.  – Jaj, drágaságom, nem neked köszöntem meg, hanem a Jó Istennek! Közel öt óra vezetés után én annyit hálálkodtam a Jó Istennek, mint korábban sohasem, mert volt itt minden, amit el lehet képzelni. …

Az „Apák és lányaik” című filmet régóta meg akartam nézni, mert a kislányom, aki már nagy, felvetette, hogy ez olyan igazi „apáslányos” film. Miközben erre készültem, elgondolkodtam, hogy mi az a film, amit az apák a fiaikkal nézhetnek meg. Persze vannak fiús, háborús, nagyon kemény filmek, amik szólnak férfiasságról, helytállásról, sokféle férfi erényről, de mi az, amit azért nézünk meg, hogy az apák és fiak kapcsolatát valahogy helyre pakoljuk?! …

Félreérthető a cím, különösen is akkor, ha arra gondolok, hogy valami modern magyar kórusművet próbálok felidézni az emlékeimben. Természetesen nem akarok ezzel általánosítani, de azért voltak nehezen megszült művek, amik magukon hordozták az alkotó fájdalmát. De az a kórusmű, amit megidézni próbálok, nem volt rettenetes, sem az éneklőnek, sem a hallgatóknak, legalábbis reményeim és ködös emlékeim szerint. …

Tipikus történetek és tipikus fordulatok, leegyszerűsített igazságok, csak azért, hogy mindenki megérthesse. Kicsit olyan ez, mint amikor hazamegy a rendőrgyerek, hogy tud egy rendőrviccet, erre az apja felháborodva közli, hogy ő is a szerveknél dolgozik. Erre a kisfia csak annyi mond: – Jó, majd lassan mondom. 🙂 A Szentírás néha nagyon lassan mondja, néha sztereotipikus, néha olyan, mintha összekeverne embereket, meg helyszíneket …

Újra eljutottam Cromwell Oli híres és örök időkre megfontolandó mondásáig, amelyben a puskapor szárazon tartása és az Istenbe vetett bizalom helyes aránya került megörökítésre. „Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport.” – mondta az egykori lord protektor, s bizonyára nem véletlenül. Nemcsak abban a történelmi helyzetben lehet ez intelem, amiben Oli élt, hanem akár itt és most, mai élő keresztyének is tanulhatnak ebből a hozzáállásból. …