Tehát akkor kinek kell újjászületni?  Annak, akinek az élete láthatóan nem mutatja az újjászületés jeleit. Aki alkoholista és iszik, aki dohányzik, akinek ilyen vagy olyan szenvedélye esetleg életbetegsége van. A legtöbbször, mi az újjászületést ilyen külső jelekhez kötjük: mert aki újjászületett keresztyén ember, az nem iszik, max. csak az úrvacsorakor nedvesíti meg szent ajkait a Krisztus vérével, nem dohányzik, mert a Szentlélek templomát nem illik felgyújtani…

Alig indult el az újév, máris napvilágot láttak a legfrissebb statisztikák, hogyan is zártuk 2018-at, miben voltunk jók, jobbak, esetleg sokkal gyengébbek, mint mások. Sajnos még mindig nagyon magas világszerte – ha az egész évre szétosztva nézzük – a Karácsonykor megkísérelt öngyilkosságok száma. Olyan tragikus ez. A szeretet ünnepén szállnak ki a legtöbben az életből, mert ugye ilyenkor a legélesebb a különbség az életünk helyzetei között. …

Szoktam irigyelni azokat, akik olyan rendszerben dolgoznak, ahol a minőségbiztosítás létező és mérhető valóság. Ahol bizonyos szint alá nem mennek, ahol nem hangzik mindenki felmentéseként az „így sikerült”, „emberek vagyunk”, „örülj, hogy egyáltalán van” evörgrín. Mert ugye a mi köreinkben, az evangélium hirdetésének szent ügye körül mindig az utolsó felmentő szó, a „legalább elmondtuk” „legalább hirdettük” jelmondat. …

Van már olyan, mert láttam, hogy „keresztyén közgazdaságtan”, aminek nem ismerem ugyan a részleteit, de már maga az ötlet is nagyon megtetszett. Néha megkísért ugyanis a gondolat, hogy a Szentírást nagyon szent és elvont szinten tudjam csak értelmezni, filozófiai mélységeibe elmerülni, miközben az egész a hétköznapi életünk leghétköznapibb dolgairól (is) szól. …

Az ördög a részletekben rejlik. Az egészen kicsike kis apró részletekben, ami, valljuk be őszintén, egy mindent elnagyoló világban, marha jó taktika. Amióta csak figyelem ténykedését, megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyire ügyesen dolgozik ezen a világon, s hogy amióta a világ világ, módszerének a titka mindig ugyanaz. …

Egy felebarát naplójából: Azt hiszem, valami nagyon felszakadt most bennem, hónapok feszültsége, kimondatlan szavak, benyelt indulatok. Nem terhelnélek a részletekkel, de a lényeg annyi, hogy újraszámoltam a barátaim. Miért is? Azért, mert rá kellett, hogy döbbenjek, a szeretet nem tesz rosszat, sem a felebarátnak, sem az egésznek. Arra is rájöttem, hogy sajnos sok fele-barátom volt, aki azt a látszatot akarta kelteni, hogy barát, félig-meddig, de tettei bizonyítják, hogy egyáltalán nem az. …

Egy nagyon kedves és figyelmes orvos így szólt a betegéhez: – Kedves Uram! A vizsgálatunk kiderítette, hogy önnek igen komoly problémái vannak a gerincével. Mondhatnám azt is, hogy kóros elváltozást találtunk a gerince felső részén, ami akár még arra is engedne következtetni minket, hogy az ön élete – hogy úgy mondjam – közvetlen veszélynek van kitéve! …

Tegnap délután nagyon kedvesen és figyelmesen felhívott egy kappanhangú propagandista (ezen a ghandistán elméláztam kicsit, hogy lehetne a béke hírnöke is, de közben nem), aki előre felvett szakszöveggel tolta az arcomba, hogy aki hazafi, az felmegy ünnepelni a fővárosba március 15.-n. Sőt mi több, csak az-az ember és csak az a magyar, aki csatlakozik a békemenethez. …

Nem nosztalgiázok, csak a kezembe akadt ma reggel egy karácsonyi ajándékos szatyor vagy papírtasak, pontosan nem is tudom mi ez. Az ajándék jó helyre került, a tasak a papírszemét mellett landolt. Ahogy nézegetem, forgatom, azon tűnődöm: mi is marad egy ünnepből? Minősíti-e az akkor és ott hangulatát az, hogy itt és most mennyi van meg még belőle?! …