Vannak olyan reklámok vagy szlogenek, amiket egyszer is elég meghallgatni, azt meg egyenesen nehéz kibírni, amikor minden nap kis milliószor lejátsszák a rádióban ugyanazt a borzalmat. Anno nálam a biztosítékot az „Üzenjünk Brüsszelnek…” kezdetű népi és gyermekjáték csapta ki, nemcsak azért mert primitív, hanem azért is, mert rendkívül manipulatív és az emberek fajgyűlöletébe és önféltésébe kapaszkodott bele. …

Úgy látszik, a napokban külön betekintést nyerhetünk a bibliai mértékegységek furcsa világába, s nem is történik semmi más minálunk, minthogy régi héber szavakat magyarázunk és próbálunk a mai gondolkodásba átültetni. Persze ez a mai kis szösszenet, amely egy újabb részt mutat meg Salamon templomának pazar és elképesztő világából, sok érdekes témát rejt magában, amik itt nem kerülhetnek feldolgozásra. …

Mivel kicsi hazánk még kisebb kormánya „igennagyon” szereti a tömegsportok európai szintű mívelését, ezért egyre újulnak és szépülnek a stadionjaink. Ettől még persze a pályán folyó játék semmivel sem lesz jobb, még akkor sem, ha az Eb-n zseniálisan játszottunk. Valamelyik nap döbbenten meredtem a képernyőre, ahol éppen egy magyar csapat szenvedett, és persze minden néző is, mert az sok minden volt, csak nem foci. …

A tegnapi mesés trúbézdsztori folytatása hasonlóan ámulatba ejti az egyszerű olvasót, akkor, amikor Salamon templom és palota építési projektjének a részleteibe belelát. Nem is a grandiózus tervek, a részletgazdag bemutatás, az uniós források bevonásának mellőzése nyűgöz le engem, hanem az, ahogyan Salamon az Istentől elkért és meg is kapott bölcsességet használja. …

Amikor az ember fia (semmi áthallás, egyszerű földi halandók földi fiairól esik itten szó) a Szentírás olvasásába kezd így a kétezres évek idején, önkéntelenül is hitetlenkedve időzik el sorokon, s a sorok összeadta történeteken. Nem mondjuk, hogy mese, hiszen hogyan is mondhatnánk rá, de azért néha nagyon valótlannak érezzük mindazt, amit a szent író – legyen bárki is ő – leír. …

Nem tudom, hogy azért-e mert én is öregszem, de egyre gyakrabban révedek vissza gyerekkorom egy-egy emblematikus pillanatába s a jelen kibírhatatlanságát azzal enyhítem, hogy múltbeli élményeket hozok vissza. A jelen csak azért kibírhatatlan, mert semmi normális nem megy a tv-ben, pedig kifejezetten azzal a szándékkal ültem elé, hogy nézek végre valamit. …

Biztos emlékszel arra a viccre, amikor az agresszív kismalac palacsintát eszik csöndes magányában egy terebélyes tölgyfa egy oldalra nyúló vastag ágán. Örül a csendnek, annak, hogy senki sem zavarja, amikor egyszer csak klipiti-klipitit a nyúl lépéseit hallja közeledni a fa alatt tekergőző ösvényen. A nyúl is örült a csendnek, annak, hogy olyan szép tiszta idő van, amikor egyszer csak hirtelen, szinte a semmiből egy palacsinta repült égfelé bámuló, mosolygó arcába. …

Igaz, hogy a hidegfront hozott némi felüdülést az életünkbe, de akkor sem tudom feledni a köztéri hőmérőn látott harminckilenc fokot. Erre gondolhatott Madách, amikor azt a felejthetetlen véget vizionálta maga elé, igaz ott eszkimók voltak, az én esetemben pedig inkább bantu négerek jártak körtáncot a hőmérő körül. Egy biztos, a saját bőrünkön érezzük, hogy valahogy nincsen rendje a világnak, vagy ha van is, akkor nagyon összekuszálódott. …

Biztos nem voltatok még büntetve és persze ne is legyetek, de azért nem árt tájékozottnak lenni ebben a kérdésben is. Egyszer sikerült egy projektben dolgozni egy zseniális párossal: egy büntetőbíró és egy exdrogos misszionárius járta a középsulikat, ahol elmondták a srácoknak, hogy mi mivel is jár. Azért volt némi feszélyezettség, amikor a bíró belekezdett, hogy milyen mennyiségért mit lehet ma kicsiny hazánkban kiszabni. …