Nehéz néha megmondani, hogy milyen is a kapcsolat, amiben vagyunk. Le tudjuk írni a hangulatát, bizonyára vannak impulzusaink egymásról, de néha annyira bonyolult az emberi kapcsolatainkban rendet tenni. Láttam fiatalokat, akik egyszer csak felvették az őket nevelők nevét, igaz nem vérszerinti szüleik voltak, de mindent megtettek, amit egy szülőnek tennie kell: szerettek, védtek, emeltek, erőn felül hordozták nem vérszerinti gyermekeiket. …

Nyugi, semmi szpojler, mert még én sem láttam, de az élményt körülbelül hasonló szavakkal tudnám csak kifejezni. Néhány évvel ezelőtt ment a moziban, a DC moziverzum egy újabb műremeke (csak vicceltem, mű de nem remek), ami az előzetes kritikák alapján mindenképpen moziba csábított, mert ez egy olyan film volt, amit csak moziban szabad nézni. …

Most a papság dolgai következnek, nagyon hálás, mindig aktuális téma, aki benne van, azért szereti, aki pedig messziről szemléli, az pedig nagyon kíváncsi erre a világra. A napokban több írás is a kezembe akadt, amik vagy a lelkészek prédikációs stílusát, vagy éppen az identitását vették „blogcső” alá. Mindig élvezettel olvasom ezeket, hogyan is látnak minket kívülről, mennyi feltételezés, mennyi téveszme, mennyi mesébe illő gondolat erről a furcsa világról. …

Most én is újra hasznosíthatok egy régi rigmust, talán az egyik legjobbat, amit ifjúkoromban dudorásztam. Abban az időben éltük a magyar rap újításait, maga a műfaj is teljesen új volt, mi pedig faltuk a jobbnál jobb szövegeket. Talán az egyik legemlékezetesebb a geszti féle Rapülők hullám volt, akiknek betéve tudtuk minden szövegét. …

Az egész életünk egy nagy egybefüggő tanulási folyamat, legalábbis reménység szerint. Persze biztos vannak kivételek, de ők ma nem játszanak, sőt, akár elrettentő példaként is állhatnának előttünk. Mert aki azt mondja, hogy nem tanul tovább, az a legnagyobb fejlődési lehetőséget utasítja el az életében. Nyilván itt nem arra gondolok, hogy valaki beint az iskolarendszernek, hanem amikor valaki végső gőgjében úgy dönt, ő már készen van és nincsen szüksége arra, hogy bármerre is fejlődjön. …

Valamelyik nap sikerült bepótolnom a Trónok harca utolsó évadjának pár kimaradt részét, s próbáltam felvenni a fonalat királyságok, uralkodók, házak és hűbéreseik tárgykörében. Mondanom sem kell, hogy azért vannak nevek és sztorik, amiknek nem nagyon sikerül bennem egy korábbi információhoz csatlakozniuk. Pedig figyeltem, egy darabig még a könyveket is elolvastam, de ez az utóbbi pár epizód azért rendesen összekavart. …

Bizonyára nincsenek véletlenek, épp Sába királynőjén elmélkedtem, amikor felhangzott a rádióban (majd erre külön egyszer kitérek, miért csak a Bartók rádiót lehet hallgatni ebben az országban) Handel Salamon óratóriumának egyik csodaszép áriája. Éppen Sába királynője búslakodik, hogy Salamonnál tett látogatása után haza kell térnie országába, s szerelmét, azaz Salamon királyt is hátra kell hagynia. …

Most nem mondod! Ez azért durva. Milyen világot élünk akkor, amikor az utódok elvtelenül követik mindenben az elődök utasításait. Na jó, még az, hogy a papok dolgában minden úgy van, ahogyan azt korábban elrendelték, talán megemészthető, hiszen a vallás dolgai, meg a templom dolgai talán nem változnak olyan gyors tempóban. Na de a pénzügyek?! Abban aztán micsoda felelőtlenség pontosan úgy eljárni, ahogyan azt ránk hagyták. …

Lehet, hogy az idő mindent megszépítő messzesége képes átszínezni történeteket, lehet, hogy a nagy mesélők egyedi tulajdonsága ez, de mintha pontosan emlékeznék erre. Nyíregyházán próbáltunk egyezkedni a MÁV csoda hungaricummal, hogy ne egy darab kocsit indítson, mert nem férünk fel rá. És tényleg, amikor egy ember nagy nehezen felpréselte magát a vonatkocsi egyik oldalán, akkor a másik oldalán egy sajnos leesett. …