Otto-motor

„Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!” (6-7.)

Az első belsőégésű négyütemű motor, amely működött is Nikolaus August Otto nevéhez fűződik. Ő volt a kitalálója mindannak, ami ma már természetes, talán annyira, hogy sokan nem is tudják hogyan is működik. Mi a négy ütem, milyen fázisai vannak, egyáltalán hogyan is működik a gép, ami az autóinkat hajtja, és ami célba juttat minket? Hasonló tudatlansággal szoktam szembesülni akkor, amikor a keresztyén ember élethajtó motorját nem ismeri valaki, sem az ütemeket, sem a működési elvet. Krisztus feltámadása után, az angyalok elmondják a tanítványi élet négy ütemét, ami hajt, ami előre visz, ami mozgásban tart életünk minden helyzetében minket. Az ütemek. Az első a „jöjjetek”. Mert messziről nem lehet megbizonyosodni a valóságról, testközelben kell lenni, Krisztus közelébe kell kerülni, vagy legalábbis annak a közelébe, ahol azt hisszük, Ő pihen. A második ütem a „nézzétek”. Mert ha elég közel vagy, akkor benézhetsz a sírba, s láthatod, hogy Krisztus nincsen ott, hanem már elment onnan. A harmadik ütem a „menjetek”. Futás haza. A saját közegedbe, hiszen Krisztus oda tart, nem a sírban akar Úr lenni, hanem az életedben. Végül a negyedik ütem a „mondjátok”. Mondjátok el és mondjátok meg mindenkinek, hogy Ő él és teret kér az emberek életéből, sőt! Az életet magát kéri. Egy gyakorlati ábrán ez így néz ki. Menj közelebb egy gyülekezethez, egy templomhoz, még ha lehet, hogy elsőre üres sírnak tűnik is. Nézz be oda, és lásd meg, hogy nyoma van annak, hogy Krisztus ott volt, de Ő nem templomokban lakik, hanem az életed közepébe siet. Rohanj haza, a társadhoz, a családodhoz, a barátaidhoz és mondd el nekik, hogy nemsokára bekopogtat életük ajtaján a feltámadott Krisztus!

Korábbi áhítatok