„Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak…” (10.)
Miközben azon mérgelődöm magamban, hogy mi a viharvert fészkes fenének kellett az én cipőmbe is pottyantania valamit a Mikulásnak, izgatottan nyitom ki a nevemre címzett legújabb borítékot, amiben a brendnyú védettségi igazolványom lapul. Mert ugye új lett a személyim, szóval erre rögtön lapot húznak, meg sikerült magamba fogadni egy pfájzer covidgyalázó vakcinát, aki most kő papír ollót játszik bennem a két cuki asztrazenekámmal. Esetleg adventi nagytakarítást csinálnak nálam, s jó reménységgel esélyt adnak arra, hogy felneveljem a gyerekeimet, s ha netalán elkap a rettenet, akkor ne förmedjek meg egy lélegeztető gép csövét, és egy langyos vízzel megtöltött gumikesztyűt markolászva. Ez utóbbit olyan osztályokon fejlesztették ki, ahol nem volt elég kapacitás fogni a haldoklók kezét, de egy szemfüles nővér ezt is megoldotta. Szóval, a bennem lévő vakcinák, és a Gondviselő Isten szeretete egészen jó esélyekkel indít neki advent harmadik hetének. De. Az oltás nem üdvösségkérdés, mint ahogyan az oltatlanság sem, mert ugye oltottak, meg oltatlanok éppen úgy csengetnek a mennyország kapuján, mint mindenki más. Persze lehet, hogy az oltatlanok kicsit hamarabb, meg nagyobb lesz a kuncogás az angyalok részéről, na de hát nagykorú döntésekhez nagykorú következmények is tartoznak. De a lényegen ez sem változtat: az itt lét kereteit és határait lehet tologatni meg feszegetni, de a Krisztusban elnyert üdvösségnek, amit nemcsak a próféták kerestek, hanem még nagyon sokan, nem a vérünkbe oltott ilyen-olyan szerek, hanem az értünk folyt drága vér az egyetlen előfeltétele. Szóval nem az a kérdés, hogy van-e oltási igazolványod, persze erősen ajánlott, hogy legyen, hanem az, hogy van-e üdvösséged?!
