„… én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (16-17.)
És akkor a Mester, mivel már leszállt az este, elment tanítványaival egy lakatlan helyre, és kezdte őket tanítani, mindarról, ami majd jönni fog, s amit majd az övéinek el kell szenvednie. – Eljön az idő, amikor a különbséget a világ és köztetek, már nem a Pártfogó ismerete alapján teszik, akit majd az Atya küld nektek, hogy nálatok, sőt bennetek legyen. Bizony mondom néktek, kemény idők lesznek ezek, mert azok, akik az enyéimnek mondják, magukat már nem ismerik az igazság Lelkét. Legyetek hát hálásak az Atyának, hogy közületek csak egy van, aki ilyen, aki nem ismeri az igazság Lelkét, annak ellenére, hogy tanítvány, mert lesznek olyan idők, akinek van füle hallja, amikor tizenkettőből nem egy lesz, aki ördög, hanem tíz, akiben nem lesz meg a Pártfogó. Onnan fogjátok majd felismerni ezt az időt, hogy szépen lassan eltűnik a különbség a világ és közöttetek, átveszitek a szokásaikat, átveszitek a munkamódszerüket, s eközben nem fogadjátok be az igazság Lelkét. Mert azok, akik az enyéim ismerik azt a Lelket, amely nap, mint nap szembesít titeket az egyetlen Igazsággal, vagyis az Én Atyámmal, s mindennel, amit Ő mond vagy tesz. Az igazság Lelke így ment meg titeket attól, hogy olyanok legyetek, mint a világ, de sokan elutasítják majd ezt. Tanítványai ekkor így tanakodtak maguk között: – De miért lenne az baj, ha egyszer olyanok lennénk, mint a világ, hiszen nem Ő mondta-e, hogy „Atyám nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól?”. Jézus pedig ismerve szívük szándékát így szólt: – A világban, de nem a világból, mert akik az enyéim azok mernek és akarnak szembesülni az Igazsággal, akik pedig nem az enyémek, azok menekülnek az Igazság elől.
