„Ellenben, ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van.” (37.)
Mindig rácsodálkozom arra az egészen egyszerű tényre, hogy mennyire csodálatos és komplex a mi édes anyanyelvünk. Nyilván ezt egy labdarúgó-Európa-bajnokságon teli torokból skandáló tömeg azért tudja árnyalni, de még ott is vannak olyan fordulatok, hogy az olaszok is csak kapkodnak a válasz után. A mai édes anyanyelvünk rovat főszereplője ez a cuki magyar szó, amit általában annak a kifejezésére használunk, hogy valamit nem nagyon, vagy alig csinálunk. Egy elmés példamondattal szemléltetve: Nemigen nézte ő Grétsy László (tudod, ő az a kedves, kopasz nyelvészbácsi, aki Vágó Istvánnal tolta az ipart a Tv hőskorában) műsorát és a könyveit sem olvasta. Amikor Jézus szavát az igenekről és nemekről értelmezni próbáljuk, akkor nagyon fontos azt látni és érteni, hogy itt az ember önazonosságáról van szó, egyfajta belső integritásról, amikor a szavak és a tettek, a kinyilvánított és megélt külső és belső értékek összhangban vannak. Nem pusztán azt mondja Jézus, hogy ne hazudj, vagy mondj igazat (habár már ez utóbbi is nagy áldás tud lenni, pláne egyházi és keresztyén körökben), hanem arról beszél, hogyha igent mondotok, akkor az teljes értékű igen legyen, hasonlóan a nemhez. Keresztyénként a „nemigen” nyelvészkedés sohasem a szavak, hanem sokkal inkább a lélek korrupciója. Nem az a kérdés, hogy mit csinál a szád, hanem, hogy milyen lélekre vall az, amikor az embernek a szavai azt a fajta kétértelműséget sejtetik, amit érthetek így is meg úgy is?! Kit akarok becsapni a szavaimmal? Azt az Istent, aki már akkor tudta mit akarok mondani, amikor még ajkamon sem volt a szó, aki pontosan tudja az előzményt és látja a következményt? Aki pedig az Istent be akarja csapni, az nemcsak gonosz, hanem teljesen hülye is, illetve nemigen állt sorba ott, ahol a gondolkodást segítő szerveket osztották.
