„Ők pedig ezt mondták neki: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak.” (33.)
Egyszer úgy esett, hogy az öreg székelyt elvitték Bukarestbe az állatkertbe. Nem igazán akaródzott neki menni, mert ugye, az mégiscsak gyereknek való, de nem nagyon volt értelme a dolgok ellen való vakaródzásnak. Meg ugye nem akarásnak nyögés a vége, így hát mit volt mit tenni: elment. Hazaérve szalad elébe az apróság s noszogatja, mondja már el miket is látott. – No gyermekeim, láttam zebrát. – Zebrát? – kérdeznek vissza a gyerekek. Az milyen édesapám? – No, tudod milyen a ló? – kérdezi a székely. – Tudom – feleli a gyerek. – No ez olyan, csak fekete-fehér csíkos. – Aztán láttam zsiráfot. – Zsiráfot, no és az milyen édesapám? – No, tudod milyen a ló? – Tudom – feleli a lányka. – No, ez olyan, csak hosszabb a nyaka, meg a lába. – És még mit látott édesapám? – faggatják tovább. Láttam pingvint – feleli az öreg. – Pingvint? És az milyen? – No, tudod milyen a ló? – Tudom! – No a pingvin – feleli az öreg – az nagyon nem olyan. Kijött az új „kovavega” szám, az új „jonluisz” reklám, készülődünk, advent, sok-sok kedves negédes „mindenkiszeretmindenkit” üzenet. Miközben akire várunk, az nagyon nem olyan, mint más vallásalapító, főleg, hogy nem alapított semmit, üzenete nem a szokványos, mint ahogy tettei és szavai sem azok. Megvan milyen egy tanító, de ő nagyon nem olyan. Megvan mit kell tegyenek a tanító tanítványai, de az ő tanítványai nagyon nem azt kell tegyék. Jézus Krisztus nagyon nem olyan, mint bármi korábban és bármi is utána, személye megalkuvást nem tűr ezen a téren sem. Ebben van az életadó és felszabadító ereje az evangéliumnak, hogy Ő nagyon nem olyan, mint amit várunk, mint bármilyen korábbi tapasztalatunk, s így a vele való kapcsolat sem lehet olyan, mint bármi más korábban. Nem vallásos kis cselekedetek, egy-egy lépcső az önmegváltás útján, hanem baráti kapcsolat a vőlegénnyel, akinek az örömébe és a lakomájára hivatalosak vagyunk.
