„…mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.” (9.)
Az úgy esett, ha egyáltalán volt annyi bátorság abban a kis nemzetben, hogy egyszer a létszámban erős, ámde vitézségben gyenge Kína, hadat üzent a létszámban gyenge, de vitézségben és bátorságban erős, vagy talán legerősebb nemzetnek, a székelyeknek. Felvonult mind a két hadsereg egymással szemben, elfoglalták az állásokat, csak úgy feketélettek a havasok a sok ellenség miatt, s összeült tárgyalni a két követ, hogy hátha megtudnának egyezni, ilyen vagy amolyan feltételekkel, s akkor nem kellene egymást irtaniuk. A tárgyaláson rögtön azzal kezdték a követek, hogy próbálták tisztázni az erőviszonyokat, ezzel is megfélemlítve a másik felet. – Osztán hányan is vagytok ti kínaiak? – kérdezte a székelyek követe a kínai küldöttet. – Mi lenni egy millioan, te látni, mi lepni el hegyek. – Az baj, igen nagy baj – summázta hangosan a székely követ. – És ti, aprócska nemzetecske, ti lenni hányan itt velünk szemben? – faggatózott a kínai követ. – Mi pontosan nyolcvanezren vagyunk – mondta a székely. – Az nagyon jó, akkor adjátok meg magatokat, ninc eszélyetek ellenünk – parancsolta a kínai követ. Persze a székely nem állt kötélnek, s úgy váltak el egymástól, hogy megkezdődhet az ütközet. A kínai nagy vidáman ment haza, míg a székely igen gondterhelten. – Mi a baj Ármin fiam – kérdezte a parancsnok – talán megijedtél tőlük? – Jaj dehogyis parancsnok úr – mondta nagy sóhajtozva Ármin – csak ezek a kínaiak pontosan egymillióan vannak itt velünk szemben, mi meg ugye csak nyolcvanezren vagyunk itten. Mire a csata után ezeket mindet eltemetjük, ránk fognak romolni, meg különben is, hova a csudába teszünk ennyi hullát?! Ahol az Isten nagy lehetőségeket nyit meg előttünk, ott nagy csatára és rengeteg ellenségre kell számítanunk, de a győzelem biztos, hiszen maga az Isten küzd velünk, értünk és helyettünk. Szóval csak fel a fejjel, lesz hova tenni őket! 🙂
