„… az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.” (2.)
Van valami varázsa a nagy dolgoknak, vagyis azoknak, amiket annak gondolunk. (Nem, most nem arra gondolunk. 🙂 ). Szeretünk vagy szeretnénk nagyot tenni vagy nagyok lenni. Nagy házak, nagy autók, nagy bicepszek, csakhogy a legnépszerűbbeket említsem. Karrier, pénz, hatalom, mind-mind a nagyság egy furcsa arca, és mégis egy-egy csöndes pillanatban feltesszük a kérdést: tényleg ezekre vágyom? Én nem hiszem, hogy az ember nagy akar lenni, inkább csak ezzel helyettesít valamit, amit nem tud, vagy nem mer megfogalmazni. Aztán meg sokan úgy járunk, mint a béka, aki, amikor ránézett az ökörre, azt gondolta, neki is kell az a „body”, ő ennél nagyobb tud lenni, aztán addig fújta magát, míg ki nem pukkadt. Vagy ha ennek a mesének a biológiai eredetijét nézzük, a veszélyhelyzetre reagálva akar a teremtmény önmaga sokszorosának, vagy csak egyszerűen nagyobbnak látszani. Azért elég durva folyamatosan ezt a veszélyeztetett állapotot megélni, és ezért engedni, hogy a nagyság a végzetünk legyen. Talán a legdurvább nagyságra törekvésünk a mai korban az információ, amivel visszaélünk, amit visszatartunk, ez ma az-az ismeret, amely felfuvalkodottá tesz! Hírek és álhírek, pletykák és bulvár. Felfuvalkodottság. Aztán pukk! Pedig, van egy másik lehetőség is arra, hogy nagyok legyünk, de mégsem felfuvalkodva, mégsem az előzőekben felvázolt áron. Az is lehet nagy, amit felépítenek. Persze lassabb a folyamat, nem önféltés vagy menekülési vágy a hajtóerő, hanem valami egészen más. A szeretet épít. Vagyis, ha nagy akarsz lenni, akkor szeress. Ha nagy akarsz lenni, engedd, hogy szeressenek. Ha megengedsz egy kiegészítést, amit az apostol már nem írt bele: egyedül a szeretet épít! És ott nincs pukk…
