„Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.” (34.)
Most biztos, hogy sokan ki lesznek akadva, mert ugye nem szeretjük, hogyha az alapvető világnézetünkben akarnak megingatni minket. Távol álljon tőlem, hogy bárkit is jobb belátásra bírjak, tessék csak továbbra is napi klasszikusokat olvasgatni, nincs is annál szebb, amikor az ember talál egy frappáns idézetet a „nyugatifényponthu” vagy a „mindenrőlpofazokanyavagyokblogponthu” oldalakon. Nem az a baj, hogy megtaláljuk, hanem az, hogy válogatás nélkül meg is osztjuk és ömlik a nyálasnál nyálasabb féligazságok hömpölygő folyama, lealacsonyítva mind az írót és mind az olvasót. Ezt neveztem én el Müllerianizmusnak, annak a Müller Péternek a nyomán, aki nagyon jókat és nagyon elevenünkbe vágót is írt, de az átlag fogyasztó nem ezeket osztja meg, hanem csak azokat a szövegkörnyezetből kiragadott félmondatokat, amiket ebben a formában – szent meggyőződésem szerint – maga az író is letagadna. Kedvencem a „…mindig kövesd a szíved…” szintű megosztás, ami egyből kap 150 lájkot, 263 szmájlit és elhisszük, hogy ma is tettünk valamit ezért a világért, s globális igazságot adtunk sok-sok ezer honfitársunknak. Keresztyén identitásunk egyik fontos eleme, hogy az igazságot nem tálalhatjuk hazugságként, s fordítva is igaz: hazugságot nem kezelhetünk igazságként. Jézus nem azt mondja, hogy kövesd a szíved, hanem azt mondja, hogy a szíved követi a kincsedet. Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved. Ezért gyűjts kincseket az Isten terve és rendje szerint, mert ott lesz a szíved. Ha pedig evilági kincseket gyűjtesz, akkor minden langyi féligazság megosztása ellenére is a szíved pontosan ugyanott lesz. Ahol a kincsed van…
