„Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg az ő neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.” (16.)
Hősnek lenni azt jelenti, hogy megoldod a lehetetlen küldetést is. Idézzétek csak fel kedvenc akciófilm sztárjainkat. Bruce Willis, mindegy, hogy ingben vagy gatyában, borostásan vagy jól borotválva, de akár másnaposan is képes hadtestnyi terroristát semlegesíteni egy fogpiszkálóval, aminek a végét ki sem veszi a szájából. Tom Cruise a motorról leugorva a levegőben repülve tud egyszerre lőni, telefonálni, szerelmes levelet írni, és asztalt foglalni a kedvenc éttermébe. Ők a hősök. Nekik nincs lehetetlen küldetés. És nézve őket, meg élve az egyre szűkülő életünket, egyre kissebnek és kissebnek érezzük magunkat. Mi nem vagyunk hősök, nem győzünk le terroristákat sem, még a félévi matek hármas is lehetetlen küldetés sokunknak, sőt! Néha már felkelni és neki indulni egy-egy új napnak is teljes képtelenségnek tűnik. Újra és újra felvenni a maszkot, kiállni a sort, várni a következő oltást, vagy az elsőt. Az igében szereplő sánta embernek és a környezetének a gyógyulás, a változás, a problémamentes hétköznapi élet éppen ilyen lehetetlen küldetés volt. Krisztus tanítványai viszont még emlékeztek Mesterük szavára:
„Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.”
(Márk 16:17-18)
Az Ő nevébe vetett hit számára nincs lehetetlen küldetés. Lehet nem kötötték az orrodra, de aki keresztyén, az-az Ő nevében jár el nap, mint nap. Furcsa követség ez! Krisztus nevében élni, járni, tanulni, szeretni, dolgozni. Nehéz követség ez! Nem visszaélni a névvel, hanem megélni azt a nevet. Aki próbálta tudja: ez a követség, nem lehetetlen küldetés. Nem, ha az Ő nevében megyünk.
