„…És azonnal újra látott, és követte őt az úton.” (52b.)
Tegnap gyerekek azt hittem, hogy kiesek a volán mögül, ugyanis az egyik lámpánál mellém gördült egy tűzpiros, egy igazi, egy hamisítatlan Ferrari. Ezt lehet, hogy csak a férfiember érti meg, de ez egy olyan érzés, aminek nem sok párja akad a vezetés közbeni élmények között. (Talán csak az, ha vezetsz is egy ilyet!) Azt hiszem talán egy 458 Italia volt, ami csak azért talán, mert nem sok időt hagyott, hogy megnézzem. Ha az volt, akkor volt benne 570 lóerő, ezzel bőven tud 300 fölött repeszteni, és 4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t. Aztán persze rájöttem, hogy nekem nem kellene egy ilyen kocsi. Nem volt benne sem index, sem jó szándék, nem tudott sávot váltani, és nem ismerte fel a lámpán található színeket, legalábbis a piros számára teljesen mellékes volt. Aztán gyorsan leesett, hogy biztosan volt benne sofőr, aki mindezeket elkövette, és itt indultam el egy rögös és nehézkes gondolatmenettel a Ferrarik világából az evangéliumok felé. Nem tudtam összerakni, minek egy ekkora tahónak, egy ilyen kocsi. Egyáltalán kocsi! Mire használja? Egyáltalán ki használja, és ha ez megvan, akkor kihasználja? Továbbmennék. Lehet én is át a piroson. Neked mid van, és hogyan használod? Nem mindegy, hogy amid van, azt használod, felhasználod, kihasználod, vagy rendeltetésének megfelelően használod. Amit az Istentől kapsz, azt csak jól szabad használni (és mid van, amit ne kaptál volna???), arra, amire Ő akarja, hogy használd. Jézus Krisztus sok mindent ad az embereknek, és szeretné, ha jól használnák. Aki a szemét kapja vissza, az lásson, és látva nyomait, kövesse őt az úton. Akinek a hangja jön meg, az róla tegyen bizonyságot, akinek az esze, az róla elmélkedjen. Mindenki kap valamit, amit rendeltetésszerűen az Isten dicsőségére lehet használni. Ha pedig nem arra használjuk, legalább olyan szánalmasak leszünk, mint a világ egyik legdrágább sportautója Miskolc utcáin: átgázolva lámpákon, életeken, önbecsülésen. Te szeretsz szánalmas lenni? Én nem!
