„Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek.” (2.)
Remélem jól emlékszem, de mintha olvastam volna egy történetet egy kisfiúról, aki kint játszott az udvaron télen, s azzal mulatta az időt, hogy hóembert épített. Először a fejét görgette meg, majd a teste két különálló részét, s az egyre nagyobb hó gömbök, próbára tették minden erejét és képességét. Édesapja büszkén figyelte odabentről a fiát, s kíváncsian várta a folytatást, hiszen a gömböket még egymásra is kellett ahhoz rakni, hogy a hóember teljesen kész legyen. Ez már nehezebb feladat volt, a fiú próbálta felemelni, de nem ment. Aztán odatámasztotta a szánkót, hogy majd azon felgörgeti a test középső részét, de nem bírta a nehéz hó gömböt egyedül feltolni. Na, erre lelkesen áthívta a szomszéd kisfiút, hogy majd együtt, de együtt sem sikerült a nehéz feladatot kivitelezni. Amikor a szomszéd kisfiú húsz perc szenvedés után otthagyta, a kisfiú elkezdett dühöngeni, sírni, majd neki esett a hó gömbnek és dühében szerte-széjjel verte. Zokogva lépett be az ajtón a házba, meglátta édesapját, és kitört belőle a keserű panasz: – Apa, nem tudtam megcsinálni, pedig mindent megpróbáltam! Édesapja megsimogatta a fejét s csöndben ennyit mondott: – Semmi baj fiam, de nem próbáltál meg mindent, hiszen még nem kértél meg, hogy segítsek neked! Olyan egyszerű lenne az életünk, ha ezt az egyetlen egy szabályt az eszünkben és a szívünkben tartanánk! Nem az a baj, hogy valami kell, vagy valamit kívánunk, hanem az a baj, hogy úgy próbáljuk megszerezni, hogy nem kérdezzük meg róla a mi Mennyei Atyánkat, s nem kérjük meg rá, hogyha igazán szükségünk van valamire, akkor azt Ő adja meg nekünk. Nem véletlen, hogy valaki egyszer ezt is megtanította nekünk: „… add meg nékünk ma…”!
