„Amikor tehát elűzi őket előled Istened, az Úr, ne gondold majd magadban: a magam igazságáért hozott be ide engem az Úr, hogy birtokba vegyem ezt a földet. Ezeket a népeket gonoszságuk miatt űzi ki előled az Úr.” (4.)
Néha megkísért a gondolat, hogy tetszelegjem egy kicsit a kiválasztás boldog tudatában. Végül is keresztyén vagyok, elkötelezett, ígéretek és ajándékok birtokában, egy letűnt korszak utolsó bástyája, az isteni igazság szószólója, mint minden más keresztyén. Kiválasztva arra, hogy Isten igazságát és szeretetét, ahogyan Jézus Krisztus mutatta, beleéljem ebbe a világba. Aztán tovább mélyítve a problémát, ránézek a többi emberre, azokra, akiknek ez a lehetőség sajnos nem adatott meg. Sajnálkozom, szánakozom, ha fundamentalista vagyok, akkor azért verem az asztalt, hogy megérdemlik a pusztulást, ha csak liberális, akkor azért reménykedem, hogy valahol minden vallásos gondolatnak igaza van, s minden apró lelki csermely és patakocska majd a mennyország csodás óceánjában ér össze. Képes vagyok simán lenézni másokat, képes vagyok azt gondolni, hogy a mások életében tapasztalható nyomorúság, betegség azért van, mert nem olyanok, mint én, nem kapaszkodtak még bele az Isten szeretetébe. Bezzeg az a sok áldás, ami engem ér, az-azért van, mert én már döntöttem, én már engedtem Isten meghívó szavának. Sőt! Isten azért szorít életeket és embereket hátrébb, hogy nekünk keresztyéneknek teret engedjen. Keresztyéneket a munkahelyekre, a politikába, mindenhova, aztán hadd hulljon a férgese. Mielőtt teljesen elmegy az eszem és elborít az esztelen gőg, kézbe veszem Isten Igéjét ahol ezt olvasom: Isten döntései és tettei nem az én vágyaimban, kiválasztottságomban vagy nekem adott ígéretekben gyökereznek. Ne gondold majd magadban: a magad igazságáért, tökéletességéért vagy bármilyen vélt vagy valós kiválasztottságodért tesz az Isten, vagy nem tesz dolgokat ezen a világon. Nem-nem. Isten mindenkit egyformán szeret. Téged is, meg másokat is. Mindenki ennek a súlyát hordozza!
