„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon; írd föl azokat házad ajtófélfáira és a kapuidra!” (6-9.)
Miközben elmélkedtem ennek a szakasznak a mélységén, eszembe jutott a sok okosság mellet némi bolondság is, kezdem ezzel, hátha ez elvezet minket az igazsághoz. Valahonnan nagyon régről sejlett fel bennem a történet, amikor Rebeka panaszkodik férjének Ábrahámnak. – Te Ábrahám! Azt veszem észre, hogy mostanában sokkal gyakrabban csókolgatod a mezüzét, mint engem! Erre férje szája szegletében hamiskás mosollyal csak ezt jegyezte meg: – Drága Rebekám! Ha majd te lógsz az ajtófélfán, akkor téged foglak többet csókolgatni! Mert ugye, egy magát hívőnek tartó zsidó ember, engedelmeskedve az Isten parancsának, fogta az Isten igéjét, vagy annak egy részletét, egy kis tartóba tette, majd felszegezte azt az ajtófélfára. Ez volt a mezüze. Aztán amikor belépett abba a helységbe, akkor megcsókolta az Isten igéjét az ajtófélfán, kifejezve ezzel annak fontosságát, s az iránta érzett tiszteletét. Így lett az Isten Igéje Isten vigyázó szeme abban a helységben, vagy az egész házban. Aztán persze volt, aki a homlokára és a kezére is kötötte ezeket a kis igetartókat, ugyancsak szimpla engedelmességből. Ma reggel az a kérdés, hogy mit kell tegyünk, ha mi is engedelmeskedni akarunk Isten szavának? Nem gondolom, hogy nekünk is ilyen kis ládikákkal kellene rohangálnunk, hiszen Jézus sem kötötte magára, nem is szegezte fel háza ajtajára, igaz ez nehéz is lett volna, lévén, hogy nem volt háza. Mégis Jézus volt az, aki megmutatta pontosan ezeknek az igéknek az igazi értelmét. Amikor a pusztában a Sátán megkísérti, akkor kétszer is a Bibliának ebből a szakaszából idéz. „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” és „Ne kísértsétek Isteneteket, az Urat…”. Így hangzik Jézus Krisztus szájából az Ige a kísértő felé. Jézus így mutatja meg, hogy az Isten szavának méltó és egyedüli megbecsülése nem egy vallásos rítus, nem lakberendezési ötlettár, hanem életbevágó kérdés. Nem kötözgetni, szegelgetni, netalán csókolgatni kell, hanem folyamatosan észben és szívben tartani. Olvasni, elmélkedni, értelmezni, s a döntő pillanatban mondani és jól használni.
