„Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt.” (6.)
Ha még nem hallottál Metieszről, Gatt városának törvényes fiáról, akkor kérlek figyelj nagyon, íme az ő története. Metiesz, Gatt városának törvényes fia egy szép, nyugodt, galileai este megette a vacsoráját, majd azt mondta a feleségének, hogy „olyan finom volt ez a laposhal, hogy még Jehovának is ízlene!” Ez volt az a főbenjáró bűn, ami miatt a Vének Tanácsa elé idézték, akik bűnösnek találták őt „Urunk nevének kimondásában” és kövezés általi halálra ítélték. Persze aztán a teljes zűrzavarban és káoszban azt az elöljárót kövezték meg, aki a kövezés levezénylésére volt kirendelve, méghozzá azért, mert ő is kimondta a nagy Jehova nevét. A többi már csak legenda, síppal, meg a nagy orrú Brájennel együtt. A történet tanulsága az, hogy szinte bárkit meg lehetett abban az időben kövezni, Metieszt éppúgy, mint azt, aki az ítéletet hozta, vagy akár Krisztust, vagy azokat, akik őt akarták megkövezni. Éppen ezért a farizeusok félelme a tömeg haragjától és a harag vezérelte kövezéstől teljesen reális. Azért mentek oda, hogy tőrbe csalják a királyok királyát, a bölcsek bölcsét és egy kérdésre felelő kérdéssel máris csapdába estek. Tudom, hogy nem evangéliumi a gondolat, de nagyon igaz, érdemes hát megjegyezned. Alice Hoffman írta egyszer: „Vannak, akiknek abban a pokolban van a helyük, amit maguknak teremtettek.” Jézus nem bántja a farizeusokat, nem ő húzza őket csapdába, egyszerűen csak hagyja, hogy annak a világnak a törvényei érvényesüljenek, amit az írástudók és a farizeusok önmaguknak alkottak. Néha a fogva tartó és a rab is te saját magad vagy…
