„Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött.” (22.)
Talán nem is fogod érteni, ami ma nekem fáj, s talán nemcsak nekem, hanem sokaknak, akik tudják mennyit jelent és mennyit ér mindaz, amit egy szóban így foglalhatunk össze, konfirmáció. Hadd ne én magyarázzam el, hogy mi is ez, hanem beszéljen helyettem az, amit a legilletékesebbek mondanak róla. A konfirmáció értelme az, hogy a megkeresztelt ember, mint aki elnyerte a hit ajándékát, a gyülekezet nyilvánossága előtt tesz bizonyságot Krisztus mellett hozott személyes döntéséről. A döntés magába foglalja a bűnbánat, a megtérés Lélek által munkált eseményét és a bűnbocsánat evangéliumának meghallását. E döntés kifejezésével a hívő betagolódik Krisztus testébe, szolgáló közösségébe. (http://www.reformatus.hu/mutat/6239/). Lelassítom, mert talán átsiklottál a lényeg felett. A konfirmációkor, a fiatalok bizonyságot tesznek nyilvánosan a gyülekezet előtt arról, hogy döntöttek Jézus Krisztus mellett, elfogadják Istennek Benne hozott áldozatát, s ezentúl, neki engedelmeskedve élik az életüket. Nos, kedves konfirmandusok, nem vagyok én senki, hogy lebeszéljelek titeket bármiről is, de fogadjátok meg Pál apostol szavát! Azt a hitet, ami bennetek van, tartsátok meg az Isten előtt! Nektek nem kell többet bevállalnotok, mint ami van és amennyi vagytok, mert Ő látja és tudja, hogy mi is van bennetek. Az már csak ráadás, hogy az a boldog, s ti is úgy lehettek boldogok, ha nem kell elítélnetek magatokat azért, mert rosszul döntöttetek. A konfirmációkor csak egy rossz döntés lehet, az, amikor nem döntesz. Persze elmondod a kérdésre a választ, a család büszke, tiszteletesék örülnek, megkapod az ajándékod, úrvacsorázhatsz, de ez mind teljesen mellékes. A gyülekezet nagykorú tagja leszel, Krisztus tudatos követője. Ezt vallod meg, ezt erősíted meg, s én csak kívánni tudom, hogy ne kelljen elítélni magad abban, amiben dönteni fogsz.
