„Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.” (34.)
Nem tudom kinek mi jut eszébe a mártír szóról, próbálok szemezgetni az általános felfogás általános dolgai közül. Van akinek éneklő és fényes arcú emberek jutnak az eszébe, akik ókori tunikákban várják, hogy megegyék őket az oroszlánok. Esetleg, azok, akik az éneklősökből megmaradtak, és nem kellettek a jóllakott oroszlánoknak, most újabb énekre fakadva várják, hogy a gladiátorok letarolják őket. Esetleg eszünkbe juthat egy sokgyerekes anyuka, aki minden nap elmondja, hogy ő mennyit és hogyan szenved a gyerekeiért, egy férj, aki azért mindig megemlíti, hogy ő milyen rendes, bezzeg a felesége. Hétköznapi mártírok vagy mártírságok, esetleg történelmi kiegészítésekkel. De az igazi mártír nem a szenvedés és veszély oldaláról értelmezi létét, nem az a mártír aki szenved, hanem az, aki minden várható következmény ellenére vállalja a bizonyságtételt a hite és az igaznak tartott dolgai mellett. Mártír az, aki bizonyságot tesz, a hitéről és mindvégig kitartó hite tárgyáról. Mártír az, aki mindent vállal azért, hogy elmondhassa és megvallhassa ennek a világnak, amit látott és amiről tudja, hogy igaz. Így születnek evangéliumok, hitvallások, így alakulnak át emberi életek, ilyen mártírok által. Aki csak a szenvedést és üldöztetést látja, az még nem alkalmas arra, hogy minden tekintetben bizonyságtevő és mártír legyen. Pedig a világ olyan mártírok által tud csak megváltozni, akik elmondják, amit láttak. Vagy ha nem láttak, akkor meg vigyázzanak, hogy melyik sorba állnak be!
