Marksman

Ezt mondta neki az ÚR: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne. (4.)

Vannak a szórakoztatóiparban nagy túlélők, akik már azért díjat érdemelnének, mert annyi éven keresztül képesek vásznon lenni, ráadásul nem is akármilyen minőségben. Liam Neeson, miközben volt ő zsidómentő milliárdos, ír és skót szabadságharcos, jedi mester, novíciánus szerzetes, mégis az utóbbi időben az akciófilmjeivel maradt talpon. Ami nem kis teljesítmény, hiszen lassan hetvenéves, és még mindig van ereje lőni, ugrani, némi kaszkadőri munka, vágás és digitális technika segítségével. Ez év végén mutatják be legújabb akciófilmjét, amiben leszerelt katonaként védi meg az ártatlanokat és a gyengét, volt mesterlövészként jó kis izgalmakat kínálva az erre fogékony nézőknek. Érdekes, hogy magyarul a film az „Oltalmazó” címet kapta, ami – ismerve a filmcím fordításokat – fel sem kellene tűnjön, de most kivételesen belekapaszkodtam, mert ennek mélyebb üzenete van. A mesterlövész angol eredetije úgy hangzik, hogy a megjelölő (most az angol nyelvészzsenik és kiemelt szintű felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők ne kommenteljenek), ami egészen zseniálisan adja vissza az egész jelenséget. Mert akit ő megjelöl, vagy akit jelölve lát abban a cuki kis távcsőben, az biztosan nem lesz megoltalmazva. Na de majd meglátjuk a filmet. Addig is, egy elég kemény akciójelenet felvezető képsorát hadd ajánljam mindenki figyelmébe, amikor is megy elöl az oltalmazó, kezében az íróeszköz, amivel megjelöli azokat, akiknek nem tetszik, hogy magasról tesznek az Istenre, akiknek fáj a bálványimádás, akik sóhajtoznak és gyötrődnek mások paráznasága és istentelensége miatt. A jel, amit kapnak, valójában csak következménye érzékenységüknek és hűségüknek, s egyben zálog a megmaradásuknak. Mert azok, akik a megjelölő és oltalmazó után jönnek, elpusztítanak mindenkit, akin nincsen rajta az a jel. Keresztyénként Krisztus jele rajtunk van, de vajon ez elég lesz-e a döntő pillanatban? A jelnek megfelelően élünk vagy az életünknek megfelelő jelet kaptuk?

Korábbi áhítatok