„Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (29.)
Kegyetlen világban élünk, olyanban, ahol mindig valaki vagy valami – akár egész életünkön keresztül – képes szorongatni vagy akár a markában is tartani minket. Nap, mint nap átéljük: elkaptak, megfogtak, csapdába estünk, szorongatnak minket, s az egész életünk azzal telik, hogy kiutat keresünk ezekből a szorongatott helyzetekből. Hitelek, amelyek sokkal nagyobb terhet jelentenek, mint azt elsőre gondoltuk, már alig bírjuk, nincs miből, s érezzük, valakinek a markában vagyunk. A munkahelyek, ahol egyáltalán örülj, ha dolgozhatsz, s ha emberségre meg méltóságra hivatkoznál, máris érzed, a markukban vagy, jobb, ha csendben maradsz. A család, ahol már annak is örülsz, ha a szüleid még kitartanak egymás mellett, azt elvárni, hogy rád is figyeljenek, már talán irreális is lenne, de ez téged nem különösebben nyugtat meg. Mennyi-mennyi szorító érzés, érezni, hogy senkik vagyunk, mert szorongatnak minket, mert valakinek vagy valaminek a markába kerültünk. Azt hiszem, kevés olyan jó hír van, mint ez a mai, amelyik azt mondja, hogy bár azon nem lehet változtatni, hogy valakinek a markában légy, de azt megválaszthatod, hogy kinek légy a markában. Jézus Krisztus azt mondja, ha már valakinek úgyis a markában kell lenni, mert a kiszolgáltatott embersors ez, akkor légy a leghatalmasabb és a legbiztonságosabb marokban. Az Isten gyermekeit semmi sem ragadhatja ki az Atya kezéből és markából. Nincs az a földi erő, az a nyomasztó hitel, az a nehéz betegség, az a kibírhatatlan család, amely képes lenne minket kiszakítani az Isten kezéből. Az Isten markában lenni a lehető legnagyobb biztonságot jelenti, az ő keze, ha kell, simogat, ha kell, védelmezz, ha kell, betakar, s ha kell, akkor egy kereszten tárul ki, hogy mindenkit magához öleljen.
