„Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: Ennyi lesz a te magod! ” (18.)
Nem tudom, hogy mennyire ismerős neked az Ábrahám sztori, elég ha annyit megjegyzel, hogy egy közel 100 éves embernek és az alig fiatalabb feleségének gyermeke született, mivel Isten megígérte nekik. A történetet színesíti, hogy mind Ábrahámnál, mind a feleségénél a gyermekáldás esélye megközelítőleg nulla volt. Semmi reményük és esélyük nem volt arra, hogy gyermekük legyen. Egyszer csak jön Isten a nagy semmiből, és megígéri, hogy Ábrahám utódainak a száma igen sok lesz. Az egyik oldalon a biológia, a realitás, az élet törvényszerűsége, míg a másik oldalon az Isten ígérete. Ez a kettő kell, hogy megküzdjön egymással Ábrahám lelkében és életében, s a végeredmény nagyban attól függ, hogy minek is hisz Ábrahám. A realitásnak, vagy az Istennek. Reménység nélkül reménykedni, ez a hit. Isten nem változik, mint ahogyan a munkamódszere sem. Ne várd, hogy majd a realitás talaján megállja a helyét az Isten ígérete. Minek ígérjen olyat, vagy minek segítsen olyanban, amit te is meg tudsz tenni, vagy amit te is el tudsz érni. Szent meggyőződésem, hogy egy dolgozatra 99%-ban tanulni kell, a maradék 1% lehet az Istené. Ahhoz nem kell Ő, ami törvényszerű, ami önmagában is működőképes. Isten oda kell, ahol reménytelenség ellenére is lehet reménykedni. Minden csoda azzal kezdődik, hogy az ember reménytelen helyzetben van. Ábrahám gyermek nélkül, az Egyiptomból kijövő zsidók a tenger és az őket üldöző sereg közé beszorítva, Lázár a sír mélyén… Nem történik más ezekben a történetekben, csak annyi, hogy engedik Istennek, hogy Isten legyen. Istenként a halálból életet, a semmiből valamit, a magtalan Ábrahámból népes családfőt formáljon.
