„Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, aki hű az ő megbízójához…” (1-2a.)
Általában az igehirdetések első pár perce szokott csak meglenni nekem, aztán elindulok, kalandozok, s saját utat járok be. Kevés olyan igehirdető van, aki képes a figyelmemet hosszú időn keresztül lekötni, ezért is volt számomra érdekes, hogy Tim Keller szinte minden szavára emlékszem. A new yorki Redeemerben volt szerencsénk hallgatni őt, teológiailag mély, stílusában mai, élvezetes és szemléletes volt, sok hozzánk hasonló fiatal hallgatta őt. (És tetszett nekik is…). Érdekes volt, hogy bizonyos szavakat el kellett magyaráznia a hallgatóságnak, mivel azokat már nem, vagy nem az eredeti értelemben használják a mai fiatalok. Ma egy ilyen szó kerül a figyelmünk középpontjába, amit lehet, hogy el kell magyarázni, mert ma már nem nagyon használjuk. Ez a szó a lojalitás, ami rövid fordításban annyit tesz, mint hűség. Ennek a szónak a használata mára teljesen átalakult, ha nem is a szótárunkból, de a mindennapi gyakorlatunkból szinte teljesen kikopott. A minket körülvevő világ passivity-t gyakran, activity-t ritkán, lojality-t pedig szinte alig játszik. Kikopott a munkából, elvesztették a házasságok és a családok, s ki tudja, vissza lehet-e még hozni egyáltalán… talán nekünk keresztyéneknek jut a feladat, hogy visszaállítsuk ennek a szónak az eredeti jelentését és méltóságát. Ezt talán nem kell másik szóval helyettesítenünk, nem kell lefordítanunk, hanem csak meg kell élnünk, olyan egyszerűen, ahogyan azt a mi hitvallásunk főpapjától is láttuk, aki mindvégig lojális maradt Istenhez, minden nehezítő körülmény ellenére.