„nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra.” (12.)
Minden világkatasztrófa, minden válság együtt jár azzal, hogy az országok nem fejlesztenek, az emberek nem fejlődnek, a munkaadók képtelenek biztosítani a stabil munkahelyeket, s így minden romlik és pusztul. Sajnos – egyre nyilvánvalóbb a szomorú tény – ami nem fejlődik, az nem áll meg egy szinten, hanem folyamatosan romlik elfelé. Mintha egy domboldalon mennénk felfelé hatalmas lendülettel, s amikor elfogy a lendület, akkor elindulunk lefelé a lejtőn. Itt sajnos nincsen fék, s ezt mindenki a saját bőrén tapasztalja. A nagyobb rossz, a teljes csőd elkerülése érdekében az utolsó bevethető fegyver a létszámleépítés, igaz, így egyesek rosszul járnak, de az ő áldozatuk megmenthet némelyeket. Akkor, amikor az Istennel való kapcsolatunk nem fejlődik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy sajnos megyünk visszafelé a lejtőn. Vagyis, ha nem közeledünk felé, akkor biztos, hogy távolodunk. Itt sincsen fék, s marad a bevált, ámde fájdalmas megoldás, létszámot kell leépíteni. Mert a távolodásnak nem az-az oka, hogy Istennél van kevés hely a számunkra, hanem, hogy a mi szívünkben van egyre kevesebb hely az Ő számára. Némi önvizsgálat és elcsendesedés után biztosan meg fogjuk találni azokat a dolgokat, amiket le kell építenünk magunkban – félelmek, vétkek, vágyak – ahhoz, hogy újra közeledni tudjunk a Mindenség Urához!
