„Ezt parancsolták tehát a benjáminiaknak: Menjetek el, és álljatok lesbe a szőlőkben! És ha látjátok, hogy jönnek a sílói leányok, körtáncot járva, akkor jöjjetek elő a szőlőkből, és ragadjon el feleségül egyet mindenki magának a sílói leányok közül, azután menjetek el Benjámin földjére!” (20-21.)
Na ez igen! Férfias, céltudatos, lényegre törő hozzáállás! Itt kérem nincsen kecmec, ha egyszer felhangzik a kőmíves kelemeni mondat, akkor ott a férfiembernek lépnie kell. Asszony kell a házhoz, s ha nincsen, akkor majd szerzünk. Lesből, titkon, kifigyelve az alkalmas pillanatot, amikor a silói leányok táncot járnak, amikor majd le lehet csapni a védtelenekre, amikor el lehet rabolni őket. Ez annak a kornak és annak a gondolkodásnak nagyon jó kis lenyomata: barbár világ, barbár megoldás. Mégis, amikor elolvasom a silói leányok elrablásának kerettörténetét, nincsen az-az érzésem, hogy Kr.e. többszázban járok, hanem olyan érzésem van, mintha csak a sarki diszkóban, vagy a helyi plázában lennék. Éhes férfiszemek, vonagló nők, olyan indulatok, mintha nem is egy törzset kellene újra benépesíteni, hanem magát a bolygót kellene újra élettel megtölteni. Gyanútlanok és leskelődők, rablók, akik először csak a szemükkel akarnak mindent magukénak, s aztán majd mennek ezen a vonalon tovább. Igaz, itt nem feleséget akarnak, de az elv ugyanaz. Van egy parancs, ami az Istentől jön, ami elhangzott a világ kezdetén: „Szaporodjatok és sokasodjatok”. Ennek a parancsnak s a biológiai kódolásunknak a teljes félreértése zajlik ma: nem megéljük, hanem kiéljük mindazt, amit férfiként vagy nőként a magunkénak mondhatunk. És ez legalább akkora rablás és legalább olyan erőszak, mint ami akkor ott esett a régi Izraelben, s még szentesíteni sem tudjuk semmilyen törvénnyel vagy paranccsal. Ma már gyorsan a lényegre törünk, aztán a lényeg tör ránk, s végig kísér egész életünkben. Vigyázzatok kitől mit vesztek el, vagy kinek mit adtok oda!
