Különóra

„Eközben Efezusba érkezett egy Apollós nevű alexandriai származású zsidó férfi, aki ékesen szóló és az Írásokban jártas ember volt. Ő már tanítást kapott az Úr útjáról, és buzgó lélekkel hirdette, és helyesen tanította a Jézusról szóló igéket, de csak János keresztségét ismerte.” (24-25.)

Kedves Gyerekek! Ezen a mai különórán ismerkedjünk meg egy furcsa fogalommal. Ez a fogalom a minőség. Ezt a fogalmat ti nem nagyon ismerhetitek, egyrészt, mert a felnőttvilág sem nagyon ismeri, másrészt, mert mi keresztyének – tisztelet a kivételnek – már egyáltalán nem használjuk. Eredetileg a következőt jelentette: A minőség, az egység (termék, szolgáltatás) azon jellemzőinek összessége, amelyek befolyásolják képességét, hogy meghatározott és elvárt igényeket elégítsen ki. Magyarra lefordítva: a termék vagy a szolgáltatás azt nyújtja a vevőnek, amit akar, amikor akarja, és mindezt a megfelelő árért.  Kedves Gyerekek! A mi esetünkben (a „mi” a keresztyéneket, azaz a Krisztust követőket jelölné) ez azt jelenti, hogy van egy termékünk, ami a Krisztusról szóló örömüzenet, azaz evangélium. Van egy szolgáltatásunk, szeretni a másik embert, legalább annyira, mint magunkat. Az ár a lehető legjobb, mert ingyen kaptuk, ezért ingyen adjuk. (Máté 10:8). Na már most! Ha valami ingyen van, azt viszik, mint a cukrot, pláne Magyarországon. Egyet sem fizet, mégis kettőt kap. Termék és szolgáltatás ingyen! Itten jön kérem szépen a minőség fogalma. Mert ugyebár az emberek nem hülyék (tisztelet a kivételnek J) és számít nekik a minőség. A vacak, a minősíthetetlen, a gyenge színvonalú nem kell még ingyen sem. Aki tehát arra szánja el magát, hogy keresztyén lesz, és egész életével hirdeti a Jézusról szóló igéket (csak megjegyezném, hogy aki keresztyén, az pontosan ettől lesz az) az barátkozzon meg a minőség gondolatával és fogalmával. Apollós egész jó kiinduló pont. Tud beszélni, olvassa és érti az Igét, tudja mit jelent Krisztus követője lenni, lelkes, és korrekt. Kedves Gyerekek! Jól jegyezzétek meg, ez a minőség. Házi feladat: Kipróbálni, hogy vajon tényleg működik-e.

Korábbi áhítatok