„…sőt még olyanok sem voltatok, mint a körülöttetek élő pogányok, akik a maguk törvényeit teljesítik…” (7b.)
Amikor Isten ránéz az ő népére, akik azt a feladatot kapták, hogy a környező népek között jellé legyenek: hegyen épített várossá, biztos földet jelentő világítótoronnyá, áldások és csodák helyszínévé, akkor azt kellene mondani: „Na ez igen. Cool. Így kell csinálni. Jól van hű szolgám, jobb voltál, mint a többi. Megmutattad, hogy te mivel hozzám tartozol, ezért a legmeghatározóbb erő az életedben Én vagyok. Nem a körülmények, amik szorítanak, nem a gondok, amik terhelnek, nem a kísértések, amik körbevesznek, hanem Én, a Mindenható Isten voltam és vagyok a legfontosabb.” Isten népének az a feladata, hogy megmutassa, hogy milyen az élet Istennel. Ennyi. Talán a legkiábrándítóbb mondata a Szentírásnak ez: „… még olyanok sem voltatok, mint a pogányok…”. Nem, hogy nem voltatok jobbak, hanem még azt a szintet sem értétek el. Nem voltatok különbek, nem voltatok jel, nem voltatok fény, nem voltatok só, nem voltatok példa, hanem még ti tanulhatnátok azoktól, akik igaz nem ismerik az Istent, de a saját törvényeikhez legalább hűségesek. Ezért, mondja Isten, most segítek nektek, hogy jellé legyetek, és azt fogom rajtatok megmutatni, hogy mi a hűtlenség jutalma. Mit kap az, aki tehetne jót, de nem teszi. Aki mondhatna igazat, de nem mondja. Akinek minden rezdülése azt kellene kifejezze, hogy ő egy szerető Isten viszontszerető gyermeke. Isten ránk néz. Ránk keresztyénekre, ránk az egyházra, vajon mit mond? Nyilván az, akik rezzenéstelen arccal hazudik a rábízottaknak, aki szeretőt tart, aki visszaél a hatalmával, vagy a rábízott információval, az nem nagyon törődik azzal, hogy mit mond rá az Isten, mert ha törődne, akkor nem ezt tenné. De az egyház nemcsak a rossz példák és az engedetlenek közössége, hanem azoké is, akik hűségesek, igazak és fontos nekik mindaz, amit Krisztus értük tett és ezt akarják egész életükkel meghálálni. Isten a döntő pillanatban szétválasztja az ő népét, és akkor olyan jó lenne azok közé tartozni, akik megmenekülnek azért, mert olyanok, sőt olyanabbak voltak!
