Kulisszatitkok

„Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?” (2.)

Ritkán írjuk le, hogyan is születnek ezek a reggeli áhítatok, szösszenetek, elgondolkodtató, napkezdő ”pársorok”. Ezek azok a kulisszatitkok, amikre néha jobb is, ha nem derül fény. A mai lehet az egyedüli kivétel, hiszen az egész a kulisszatitokról szól. Amit csak a bennfentesek tudnak és ismernek, ami nem is igazán tartozik senki másra, s amit, talán mások meg sem értenének. Szóval ez a ma reggeli ige, éppen kifogóban volt rajtam, lassan két órája meredtem a képernyőre, túl voltam az eredeti görög szövegen, közel tizenhat kiló kommentáron (nyilván digitális tartalomban feldolgozva), és a Batman: Arkham City két szintjén (készüléshez, kitűnő gondolatébresztő). Egy sort sem tudtam leírni, mert annyira egyértelmű, hogy nincs benne mit magyarázni, aki érti annak kár róla bármit is írni, aki meg nem érti, annak meg úgysem lehet ezt érthetővé tenni. Ekkor tűnt fel az iroda délutáni horizontján Ákos (ő a kreatív team lelke, és persze ő felel a honlapért, a dizájnért, és azokért a jó kis képekért, amik néha többet adnak bele az egészbe, mint maga a szöveg), rajzfilmbe illő mosollyal rákérdezett tipródásom okára. Amikor meghallotta Pál apostol költői kérdését, a szokásos Ákosos egyszerűséggel ennyit dünnyögött maga elé: „Meghaltunk?!!!!!” Azt hiszem, ez az a kulisszatitok, ami hiányzott a megértéshez. Aki már meghalt a bűnnek, Krisztussal együtt ment a keresztre, mindenét Megváltója kezébe tette le, az érti, mit jelent az apostol szava. Evidens, hogy nem élhetünk többé bűnben. Aki nem érti, az ízlelgesse egy kicsit Ákosunk bölcsességét, mert az övé nem annyira költői kérdés, mint az apostolé. Nyugodtan meg lehet próbálni válaszolni rá. Meghaltunk a bűnnek?

Korábbi áhítatok