„Jézus így válaszolt neki: – Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.” (21.)
Mindig azt hittem, hogy Krisztust követni feltétel nélkül lehet és szabad. Ő mindig, mindenkit, mindenhogyan vár, éppen ezért kell, hogy a „kegyelem trónusához” járuljunk! Nem tudom ki hitette ezt el velem, de ahogyan szépen lassan benőtt a fejem lágya, úgy jöttem rá, hogy a helyzet nem teljesen így van. Mert ami igaz, az igaz: Krisztust bárki követheti. De nem mindegy, hogyan is teszi ezt! A gazdag ifjú meghívást kap a követésre, s az, ami a vámszedő Máténál automatikusan létrejön, nála konkrétan is megjelenik: Add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, aztán kövess engem. A követésnek van előzménye és előfeltétele, mert bárki jöhet, de nem jöhet bárhogyan. Jézus Krisztus mivel látja az emberi élet megkötözöttségeit, ezért nagyon határozottan mutat rá mindazokra a dolgokra, amiket el kell, hogy hagyjunk ahhoz, hogy követni tudjuk őt. Ahhoz, hogy őt kövessük, az kell, hogy rajta kívül ne kövessünk mást. Vannak olyan tanítványi életek, ahol nem kérdés, hogy a követés azzal jár, hogy az ember mindent elhagy. Vannak olyan életek, ahol külön is hangsúlyozni kell, hogy bizonyos életgyakorlatok és szokások kizárják a követés lehetőségét. Tanítványi életünk gyakori kudarca, hogy elfelejtjük az életünkből száműzni a Krisztusnak nem tetsző dolgokat, mert azt hisszük, majd a követéssel automatikusan együtt jár a rossz szokások megszűnése is. Tudom, hogy nem jó hír, de talán egyszerűbb lenne a követést azzal kezdeni, hogy engedelmeskedünk, megtartjuk a parancsolatokat és elhagyjuk azokat a dolgokat az életünkből, amiket talán még jobban tudunk szeretni, mint a mi Megváltónkat!
