„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (26.)
Jézus nem beszél mellé, nem szépítgeti a történetet, nem hazudik a tanítványoknak arról mit is jelent követni Őt. Ezzel szemben napjaink egyháza rendszeresen hazudik akkor, amikor megpróbálja a keresztyénséget, a Krisztus követést egy derűs, laza, kellemes kis sétának beállítani. Kicsit olyan ez, mint napjaink Izrael turizmusa, cirka fél millióért elmehetsz Jeruzsálembe, és végig sétálhatsz a Via Dolorosán, az El-Omaríja iskolától egészen a Szent-Sír templomig, ahol a legnagyobb küzdelmed a negyven fokos meleggel van, a legnehezebb tárgy, amit cipelsz, az meg egy fényképező meg egy vizespalack. Nincs a válladon a világ terhe és bűne, nem töri fel a nyakadat a kereszt, nem esel térdre, nem köpnek le, mert turista vagy egy olyan történetben, ahol Krisztus az életét adta érted is. Napjaink keresztyénsége nagy átlagban ilyen turistakeresztyénség, a Bonhoefferi olcsó kegyelem magas szintű hirdetése és megélése sajnos az egyház talajmenti és parnasszoszi szintjein egyaránt. Az egész világot próbáljuk megnyerni, a Reformátusok Lapja dicshimnuszokat zeng rólunk, miközben nemcsak a lelkünkben vallunk kárt, hanem az életünk megannyi gyakorlati területén is. Persze tudom én, a pénzt csak egy leheletnyivel szeretjük jobban az Úr Jézusnál, meg a hatalmat, meg ha van is, akkor azt csakis az „ügy” érdekében használjuk… olcsó kegyelem még olcsóbb megoldásai. Aki követni akar engem, mondja Jézus, annak nem kell megnyerni semmit, nem kell legyőzni semmit, hiszen én már ezt megtettem. Győztem! Bízzatok én legyőztem a világot, legyőztem a Sátánt, nem kell „harcoskodni” meg „arcoskodni”, csak vegyétek fel a keresztet és gyertek utánam. Valójában Krisztus győzelmének elismerése, ha felvesszük az egyetlen hatalmi szimbólumot, amit Ő képes volt értünk felvenni és azzal az indulattal megyünk utána, ahogyan Ő is ment előttünk. „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2)
