„…mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába” (10a.)
Az értékesítő, a pénzügyes és az ügyvezető ebédelni megy, amikor út közben találnak egy régi lámpást. Megdörzsölik, erre kijön belőle egy szellem. Azt mondja a szellem: „Mindegyikőtöknek teljesítem egy kívánságát!” „Először én! Először én!” – Mondja a pénzügyes. „A Bahamákon szeretnék lenni, a jachtomat vezetni és gondtalanul élni.” Puff, a pénzügyes eltűnik. „Most én! Most én!” – mondja az értékesítő. „Hawaii-on szeretnék lenni, henyélni a parton a személyi masszőrömmel, soha ne fogyjon el a koktél, és legyek mindig boldog.” Puff, ő is eltűnik. „Oké, most te jössz” – mondja a szellem az ügyvezetőnek. Az ügyvezető azt mondja: „Ezek ketten legyenek ebéd után az irodában.”
Ennek a többszörösen is szellemes történetnek lehetne az is a tanulsága, hogy mindig hagyd, hogy a főnök beszéljen előbb. 🙂 Ez sem rossz végkövetkeztetés, de akkor fordítsuk át oda, hogy a Főnök már beszélt, s azt mondta, hogy nekünk a világban kell élnünk úgy, hogy közben mégsem a világból vesszük az erőt. Vagyis, nem ehhez a világhoz kell ragaszkodnunk, hanem ahhoz az Istenhez, aki ragaszkodik minden gyermekéhez ezen a világon. A világot szeretni azt jelenti, hogy engedünk a korszellemnek és sodródunk, ha dönteni kell, akkor semmi más nem számít, csak, hogy mi a jó nekünk. Ha nem is bahamák meg hawaii, de legalább a napi betevő, a szükséges dolgok meglegyenek. „Senki sem szolgálhat egyszerre két Úrnak!”. Vagy a korszellem, vagy a Szentlélek. Valamelyikhez ragaszkodnunk kell, s valamelyik ragaszkodik hozzánk. Mégiscsak a Főnöknek lesz igaza. Döntenünk kell. Ő vagy a világ?!
