„Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek. (45-46.)
Amikor majd sok-sok év múlva a korrupció fogalmát tanítják az iskolákban, ha egyáltalán még lesznek oktatási intézmények és nem hódít örök teret magának az online világ, akkor biztosan a politika legfelsőbb szintjeiről hoznak majd példákat. Mert ugye onnan egyszerű, ott adja magát a helyzet, mint a viccben is, amikor is megkérdezik a politikust, hogy szerinte mi a korrupció? – Az, amikor nem engem fizetnek le – hangzik a válasz. Ennyi. Ebben – azonkívül, hogy még igaz is lehet – csak annyi a szomorú, hogy a korrupció fogalma nálunk nem erkölcsi, hanem nagyságrendi kérdés. Amikor Jézus Krisztus számonkéri az egyház és a vallás korrupcióját, akkor nem a méret, hanem a puszta tény a kérdés. Az imádság házát a papok, a vallásos kiszolgálószemélyzet, a pénzváltók, tették a rablók barlangjává. Nem azzá vált, nem így alakult, nem ezt hozta a korszellem, hanem Jézus nagyon konkrétan és direktbe megnevezi a bűnt és az elkövetőt is. A bűn az a korrupció, vagyis amikor a szolgálat helyett már csak a szolgáltatás marad, amikor az áldozat már csak az ára miatt fontos, amikor nem az a kérdés, hogyan mennek az emberek az Isten elé, hanem, mennyit fizetnek, hogy elé jussanak. Az egyház korrupciója formáját tekintve sokféle lehet, de lényegét tekintve mindig ugyanaz: bálványimádás. Mindegy, hogy a bálvány a pénz, a munka, a hatalom, de Isten háza nem lehet rablók barlangja, nem lehet a bálványimádás helyszíne. Mi tesszük rablók barlangjává Isten templomát, egyházát, a gyülekezeteinket, akkor, ha lényeget tévesztünk…
